Az eduID felhasználó-azonosítási rendszer

A projekt támogatásával kezdte meg működését az NIIF Intézet kezdeményezésére és közreműködésével Magyarországon a felsőoktatási és kutatási intézmények felhasználói azonosítással kapcsolatos bizalmi szövetsége, az eduID.

Egy intézmény hallgatói, oktatói és kutatói anélkül vehetik igénybe – akár távolról is – saját intézményük, illetve partner-intézményeik szolgáltatásait, hogy ehhez többször regisztrálniuk kellene. Ily módon az egyetemi hallgatók képesek pl. ismételt beiratkozási és regisztrációs procedúra nélkül áthallgatni a kurzusok között – másképp elérhetetlen tantárgyakat is megismerve és új ismereteket is elsajátítva.

Az egyetemi és kutató intézeti polgárok képesek külön regisztráció nélkül hozzáférni más egyetemek vezeték nélküli hálózataihoz, és a korábbiaknál jóval egyszerűbb és hatékonyabb módon tudnak hozzáférni kutatási, könyvtári, vagy publikációs adatbázisokhoz (pl. EISZ).  Mindezeknek a megoldásoknak a segítségével a hallgatói és oktatói rendszerek nem csak magyarországi, hanem európai szinten is átjárhatóvá váltak.

Az eduID keretében minden felhasználót saját anyaintézménye azonosít, nagymértékben elősegítve ezáltal az intézmények közötti kollaborációt, közös e-learning rendszerek kialakítását, valamint a hallgatók és oktatók mobilitását. További előny, hogy egy felhasználónak egy munkamenet alatt csak egyszer kell bejelentkeznie, csak egy jelszót kell megjegyeznie.

A folyamat hasonló a napjainkban népszerű közösségi hálózatok (pl. Facebook, Google+) szolgáltatásaihoz, az eduID esetén azonban a felhasználókról biztosan tudható, hogy mely résztvevő intézményhez tartoznak. Így adataik pontosak és naprakészek. További információk: http://eduid.hu

 

Videokonferencia rendszer

A kollaborációs infrastruktúra fejlesztése keretében 30 db IP alapú, High Definition (HD) videokonferencia berendezés került a felsőoktatási intézményekbe, kutatóintézetekbe és közgyűjteményekbe. A berendezéseket az érintett intézmények polgárai szabadon használhatják kutatási és oktatási célra. A kialakított rendszerrel az intézményi munkatársak full HD minőségben kommunikálhatnak. A teljes rendszer – az intézmények saját beruházásainak is köszönhetően – 130-nál is több végpontból áll, így lefedi gyakorlatilag a teljes hazai felsőoktatási és kutatóintézeti kört, és kiszolgál több közgyűjteményi intézményt is. A magas minőségi szintet biztosító tárgyalótermi eszközökön túl szoftveres desktop videokonferencia alkalmazások is a felhasználók rendelkezésére állnak, amely kiváló minőségű videokommunikációt tesz lehetővé számítógép és webkamera segítségével. A megszokott videohívások mellett a rendszer többpontos, osztott képernyős videokonferenciákra is lehetőséget biztosít, melyek során számítógépünk képernyőképeit is megoszthatjuk partnereinkkel.

A szolgáltatás használata az NIIF alkalmazói kör számára ingyenes, minőségét pedig jól jellemzi, hogy bármilyen hálózati környezetből, akár kis hálózati sávszélesség mellett is élvezhető minőséget ad. E fejlesztés eredményeként a hazai rendszer a közép-kelet-európai régió IP alapú videokonferencia hálózatainak legnagyobbjai közé tartozik. További információk a http://vvc.niif.hu és a http://vvc.niif.hu/desktop oldalakon.

 

Szuperszámítástechnikai fejlesztés

Az NIIF Intézet 2011 tavaszán helyezte üzembe új nagyteljesítményű szuperszámítógépeit – összesen mintegy 55 Tflops számítási, és 1 PByte tárolási kapacitással – a Pécsi Tudományegyetemen, a Debreceni Egyetemen, és a Szegedi Tudományegyetemen. Ezt segíti az NIIF Intézet telephelyén található negyedik rendszer, valamint a tudományos számítások eredményeinek vizuális megjelenítését lehetővé tevő alrendszerek. A folyamatokat egy szintén elosztott 1 PByte diszk alapú és 1.5 PByte tömörített tároló kapacitással rendelkező rendszer egészíti ki. A több intézménynél üzemelő, mégis homogén egységet alkotó erőforrások olyan tudományos számítások elvégzésére használhatók, amelyek méretük és bonyolultságuk következtében messze meghaladják a személyi számítógépek lehetőségeit.

Ilyenek például a gyógyszermolekula dokkolási szimulációk, a Föld-típusú égitestek keresése rádiójelek feldolgozása alapján, komplex differenciál-, illetve algebrai egyenletrendszerek megoldását igénylő modellek kezelése, vagy az informatikai hálózatok működésének elemzése. A felhasználók munkáját ingyenesen elérhető szoftvercsomagok, licenszelt szoftverek, illetve korszerű fordítók segítik.

 

Cloud fejlesztés

Az NIIF Infrastruktúra cloud szolgáltatása lehetővé teszi, hogy az alacsony költségigényű IT megoldásokra törekvő intézmények informatikai infrastruktúrájukat virtuális gépeken, illetve azok virtuális hálózattal összekötött halmazán, jó minőségű adathálózati környezetben valósítsák meg. A cloud szolgáltatás az operációs rendszerek széles spektrumát támogatja, a Linux-tól, a különböző Windows verziókig. A kínált megoldások segítségével az intézmények konszolidálhatják, redukálhatják szolgáltató informatikai infrastruktúrájukat, ezzel jelentős költségmegtakarítást érve el. További információk:

http://www.niif.hu/szolgaltatasok/szuperszamitastechnika/cloud