20874

Az Új Széchenyi Terv keretében megjelent az „Önkormányzati informatikai fejlesztések” című, ÉMOP-4.3.2-13 kódszámú pályázati felhívás dokumentációja. A felhívás célja a térségi és helyi közigazgatási és közszolgáltatási rendszereknek az információs társadalom igényeinek megfelelő fejlesztése. A pályázatok benyújtására 2013. szeptember 16. és 2013. október 18. között van lehetőség.

A pályázati konstrukció általános célja a térségi és helyi közigazgatási és közszolgáltatási rendszereknek az információs társadalom igényeinek megfelelő fejlesztése, amely elengedhetetlen a belső munkafolyamatok hatékonyabb működtetéséhez és az ügyfélbarát szolgáltatások nyújtásához.

Ennek megvalósítása érdekében kiemelt cél az észak-Magyarországi régióban legalább egy mintaértékű komplex szolgáltatásokat kialakító helyi szintű önkormányzati informatikai projekt támogatása, amely projektből megvalósuló rendszer egyúttal alkalmas az Elektronikus Közigazgatás Operatív Program EKOP-3.1.6 számú felhívásából létrejövő központi önkormányzati informatikai ASP rendszerhez való csatlakozásra is. A csatlakozást legkésőbb a projekt fenntartási időszakában szükséges elérni.

A projekt eredményeként így a központi fejlesztéshez kapcsolódó, a helyi igényeket is figyelembe vevő, azokat kiszolgáló helyi szintű fejlesztés valósulhat meg az információs társadalom minél szervesebb megerősítése érdekében.

A felhívás meghirdetésekor a támogatásra rendelkezésre álló keretösszeg 500 millió forint.

A pályázatok benyújtására 2013. szeptember 16. és 2013. október 18. között van lehetőség.

Forrás: Infotér

 

 

2013. szeptember 30. 04:35 | Haladó, Még több informatika, Pályázatok