23959

Stratégiai megállapodást kötött a kormány és a Hewlett-Packard Magyarország Kft. szerdán Budapesten, ahol azt is bejelentették, hogy az infokommunikációs vállalat 175 új munkahelyet hoz létre Magyarországon.

A megállapodást a kormány részéről Szijjártó Péter külügyi és külgazdasági államtitkár, a HP Magyarország képviseletében pedig Gonda Gábor vezérigazgató írta alá.

Az ünnepségen Szijjártó Péter elmondta: a magyar kormány és a nemzetközi nagyvállalatok stratégiai szövetsége bátor és eredményes válasz a világgazdasági változások diktálta kihívásokra, a világ legnagyobb IT vállalatának számító HP-vel a 30. ilyen megállapodást kötötték meg. Az eddigi megállapodások nyomán a nagyvállalatok 3500 új munkahely létrehozását jelentették be, ehhez jön még további 175 a HP-nél.

Szólt arról is, hogy ha valaki a válság után létrejövő új viszonyokhoz nemcsak alkalmazkodni akar, hanem bátor stratégiát mer kidolgozni és végrehajtani, akkor kellően erős pozíciót tud majd elfoglalni. “A válság után az lesz erős, aki legtöbb ember számára biztosít munkát” – fogalmazott. Kiemelte: a HP hozzájárul az ország sikeréhez, a megállapodással – ami azonos a nemzetgazdasági célokkal – mindenki nyer, a hazai kkv-k új lehetőséget kapnak a bővítésre beszállítóként.

Az államtitkár kitért arra is, hogy a kormány másik amerikai stratégiai partnere a HP mellett a Jabil Circuit, amely cég Szombathelyen fejleszt. A két cég között meglévő bérgyártási együttműködés alapján a HP Szombathelyen végzi gyártó tevékenységét, az üzemből évente 80 milliárd forint értékben exportál termékeket – ismertette. Mindemellett az amerikai vállalat komoly K+F projektet hajt végre együttműködésben más magyar cégekkel: a mezőgazdaság termelékenységének optimalizálásához kifejlesztésre kerülő érzékelő rendszerrel előre jelezhető lesz a gabonatermelés logisztikai háttere és a feladatok ütemezése, amivel a HP a magyar mezőgazdaság sikeréhez is hozzájárul – mondta Szijjártó Péter.

Gonda Gábor vezérigazgató hangsúlyozta, hogy az amerikai vállalat 23 éve van jelen az országban, és hosszú távra tervez, amihez elengedhetetlen a szoros együttműködés. A magyarországi informatikai szaktudás versenyképessé teszi az országot és az itt tevékenykedő cégeket, a közös feladat, hogy ezt nemzetközi szinten is megmutassuk – tette hozzá. A létszámbővítés annak köszönhető, hogy a HP nemzetközi tendert nyert – mondta a vezérigazgató.

Fontosnak nevezte, hogy a meglévő felsőoktatási-egyetemi együttműködéseket a cég tovább folytassa. A cég közlése szerint a bővítés a Service Desk részleget érinti, ahol a HP az egyik vezető nemzetközi biztosítótársaság alkalmazottainak nyújt majd telefonos és távoli elérésű IT ügyfélszolgálati támogatást német és angol nyelven. Az amerikai HP számítástechnikai és informatikai konszern az idén májusban stratégiai fontosságú, kiemelt globális rangra emelte magyarországi érdekeltsége budapesti szolgáltató központját.

A HP Magyarország összesen 2300 embert foglalkoztat, a szerdán bejelentett bővítéssel a létszám tovább nő. Közülük 1500 dolgozik az anyavállalat stratégiai fontosságú egységévé (Shared Service Center, SSC) előléptetett budapesti szolgáltatási központjában. Az anyavállalat, a HP a világ több mint 70 országában van jelen, alkalmazottainak száma meghaladja a 300 ezret. A konszern 2012-ben 120 milliárd dollár forgalmat ért el. A HP Magyarország tavaly 114 milliárd forint árbevételre tett szert, ebből 74 milliárd forint volt az exportbevétel.

Forrás:http://www.kormany.hu/hu/miniszterelnokseg/hirek/strategiai-megallapodast-kotott-a-kormany-a-hewlett-packard-magyarorszag-kft

 

2013. szeptember 4. 08:09 | eGazdaság, Haladó