29689

Ötletközvetítő és saját maguk megmutatására lehetőséget adó portál indult a magyar felsőoktatásban tanulóknak és friss diplomásoknak. A Universide a hazai felsőoktatásban tanulókat és friss diplomásokat tömörítő portál azért jött létre, hogy közelebb hozza egymáshoz a fiatalokat és a vállalatokat.

Célja megteremteni a lehetőséget, hogy az igazi tehetségek már a tanulmányaik alatt megmutathassák magukat a munkaadói oldal előtt – ismertetik közleményükben az oldal üzemeltetői.Évről évre több mint 300 ezer diák koptatja valamelyik felsőoktatási intézmény padjait, és nincs ez másként a 2013/2014-es tanévben sem, hiszen 95 ezren jelentkeztek valamely képzési területre. A sikerhez és a biztos karrierúthoz azonban régóta nem elég elvégezni egy vagy több főiskolai, egyetemi képzést. A diákoknak már a tanulmányaik ideje alatt tudatosan foglalkozniuk kell azzal, hogy mire kikerülnek a felsőoktatásból, fel tudjanak mutatni valami olyan pluszt a vállalati szféra előtt, ami megkülönbözteti őket a több tízezer hasonló helyzetben lévő friss diplomástól.Ezt támasztja alá az az NRC által végzett felmérés is (Álláskeresés az interneten 2012), amely szerint a fiatal – 30 év alatti –, felsőfokú végzettséggel rendelkező álláskeresők közel négyötöde úgy gondolja, hogy friss diplomásként ma nehéz állást találni Magyarországon. E vélekedés mögött leginkább az húzódik meg, hogy a fiatalok kisebb – illetve más típusú – jelentőséget tulajdonítanak a diplomának, mint az idősebb korosztályok. Számukra a végzettség inkább elvárás, egyfajta minimum, míg az igazi előnyt a megszerzett munkatapasztalat képviseli – nem meglepő hát, hogy 96 százalékuk szerint utóbbi többet nyom a latban egy-egy állás megpályázásakor, mint az egyetemi, főiskolai papír.

A felsőoktatásban tanulók és pályakezdők tapasztalatszerzését segíti elő ez az igazán újszerű kezdeményezés, a Universide, amely október végén indult útjára, és amely lehetőséget teremt rá, hogy a fiatalok már a tanulmányaik alatt megoszthassák szakmai ötleteiket, gondolataikat a hazai vállalatokkal.

„A regisztrált felhasználók konkrét, hazai és multinacionális vállalatok által kiírt feladatokra, problémákra adhatnak be megoldási javaslatokat, ötleteket a Universide-on keresztül, online. Ezáltal esélyük nyílik arra, hogy a rendszerben nyújtott tartós, jó teljesítmény vagy akár egyetlen kiemelkedő feladatmegoldás, ötlet alapján a vállalatok álláslehetőséggel, szakmai gyakornoki programmal vagy hosszú távú karriertervvel keressék meg őket” – ismerteti a rendszer lényegét Molnár Judit, a Universide egyik alapítója.

A Universide.hu használata nemcsak közvetlenül, hanem közvetetten is elősegíti a karrierépítést már a tanulmányok ideje alatt. Mivel a hallgatók több területen, valós vállalati problémákkal kapcsolatban adhatnak be megoldási javaslatokat, ezáltal olyan gyakorlatra tehetnek szert, ami előnyt ad az álláskeresés során vagy egy állásinterjún. Nem mellesleg a hatékony és kitartó szereplés jól mutat az önéletrajzban is. Éppen ezért ajánlja az oldal használatát Molnár Judit minden felsőoktatásban tanulónak és pályakezdőnek – képzési területtől függetlenül.

Az oldal elérhető itt.

Forrás:infoter.eu

2013. november 14. 12:39 | eMunka, Haladó