34646

Az eredeti decemberi határidőre több ezer háztartásból érkezett be jelentkezés, az ügyfélközpontban ugyanakkor több mint tízezren érdeklődtek személyesen a pályázati lehetőségről. A Programirányító Bizottság ezért úgy döntött, hogy a beadási határidőt 2014. január 17-ig meghosszabbítja.

A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium 2013. november 22-én hirdette meg a Digitális Közösség Programot Miskolcon. A kezdeményezés célja, hogy jelentősen csökkentse a digitális írástudatlanságot, és javítsa a térségben élők elhelyezkedési lehetőségeit.

Az Európában egyedülálló pilotprojekt keretében 17 ezer laptopra lehet pályázni. A részvételi feltételeket a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium és Miskolc város úgy határozta meg, hogy azok a lakosok is csatlakozhassanak a programhoz, akik anyagi hátterük korlátai miatt önállóan nem tudnak belépni a digitális világba. A majdani nyertesek vállalják, hogy felelősségteljesen és rendeltetésszerűen használják a gondjaikra bízott eszközt.

A Digitális Közösség Program elindítása utáni egy hónapban 7300-an adtak be pályázatot. Több ezer további érdeklődő jelezte, hogy a kötelezően előírt iratok beszerzéséhez több időre van szüksége. A Programirányító Bizottság döntése értelmében így a pályázatok új leadási határideje változatlan feltételek mellett 2014. január 17. A program sok ezer ember számára nyit kaput a digitális világba, ezzel javítva a munkaerőpiacon való elhelyezkedési esélyeiket és a térség versenyképességét.

(Nemzeti Fejlesztési Minisztérium)

Forrás: kormany.hu

2014. január 9. 10:13 | Pályázatok