ujdonsag

Egy hajó fedélzetére szerelt speciális kamera fényképezi végig a Duna több mint 400 kilométeres hazai szakaszát, és a környező Duna menti országokat. A világ első hat államon átívelő folyami Street View fotózása már meg is kezdődött.

A különleges helyek fotózásánál használt, hátizsákra szerelt, 15 objektívből épített speciális kamerát most a Ms Treasres nevű, nyaralókat szállító hajóra erősítették. Az így elkészített és körpanorámává szerkesztett képekkel az internetezők hamarosan Magyarország újabb arcát ismerhetik meg, virtuálisan végig hajózhatnak a Dunán. Megnézhetik majd milyen képet mutat egy város a Dunáról nézve, építészeti látványosságok, hidak, tájvédelmi területek mellett hajózhatnak el. Budapest és Magyarország Duna menti területei mellett öt másik országot is érint a folyami fotózás. A Google közlése szerint a Dunán hajózva folyamatosan készülnek fényképek, így Szlovákiában Pozsony, Szerbiában Belgrád és Újvidék (Novi Sad) valamint a romániai Cernavoda városáról is, miközben áthajózzák Horvátországot és Bulgáriát is.

A speciális berendezéssel ellátott hajóról készült dunai képeket látva a felhasználók úgy érezheti majd, mintha maguk is a hajóról nézelődnének – a Street View-ban ugyanis néhány kattintással körbe lehet fordulni, hátramenni, fel- és lenézni. Hasonló élményt egyébként több magyarországi helyszínnel kapcsolatban is átélhetünk, otthonról is.

Egy külsős cég fejlesztéseként nemrég a Street View hangokkal, háttérzajokal kiegészíthető változata is elérhetővé vált.

Forrás: HVG

Fotó: Fekete Norbert

2014. augusztus 18. 12:00 | eKultúra