A Pécsi Tudományegyetem kutatói olyan applikációk fejlesztésén dolgoznak, amelyek mozgásprogramokat javasolnak a felhasználóknak, illetve depresszió, alvászavar esetén tesznek jó szolgálatot.
Ma már vérnyomást és vércukorszintet is lehet mérni mobil-egészségügyi alkalmazásokkal, általuk akár agyi funkcióinkról is gyorsan információkat szerezhetünk. A mobiltechnológia fejlődése nagymértékben elősegítheti az egészségügyi szolgáltatások hatékonyabbá tételét.
A magyar népesség több mint hetven százaléka mozgáshiányban szenved, ami komoly költségeket okoz az egészségügyben is. Az alvászavar, a stressz szintén népbetegség, és sokan nem is tudják, hogy ebben szenvednek, csupán azt tapasztalják, hogy levertek, fáradtak, idegesek, ingerültek.
Melczer Csaba, a Pécsi Tudományegyetem Egészségtudományi Karának oktatója a Kossuth Rádió Közelről című műsorában elmondta: olyan applikációk fejlesztésén dolgoznak, amelyek mozgásprogramokat javasolnak a felhasználóknak, illetve depresszió, alvászavar esetén segítenek.
A súlyosabb betegségben szenvedőknek természetesen orvoshoz kell fordulniuk, de akiknél még nem alakult ki komoly betegség, azok egy applikáció által is jobban odafigyelhetnek arra, hogy mennyit mozogjanak egy nap. Az okostelefon erről személyre szabott figyelmeztető üzenetet küldhet.
Az m-egészségügy fejlesztését az Európai Unió is támogatja, hiszen a legutóbbi felmérések szerint éves szinten 99 milliárd eurót lehetne megspórolni, ha ezek a mobilfejlesztések elterjednének, s csökkenthető lenne vele az egészségügy túlterhelése is.
Forrás: hirado.hu