5E2C0166

Az internetben rejlő lehetőségeket és veszélyeket bemutató, figyelemfelkeltőként felhasználható kisfilmeket tett hozzáférhetővé honlapján a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat – közölte az MTI-vel a szervezet.

Pethő Zsófi PR-munkatárs elmondta: a hat kisfilm az idén először kiírt pályázatuk nyertese. Legfeljebb háromperces animációs, kis- vagy riportfilmekkel pályázhattak általános iskolások és közép- vagy felsőfokú tanulmányokat folytatók.

A közel félszáz munka közül a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat munkatársaiból, pszichológusból, egyetemi oktatóból és nagy informatikai cégek munkatársaiból álló zsűri választotta ki a nyerteseket. A díjakat a biztonságosabb internet február 10-én megrendezett napján adták át Budapesten.

“Nagyon örülünk, hogy a kiírt pályázatra ennyi munka érkezett, mivel fontosnak tartjuk, hogy a fiatalok figyelmét ilyen formában, interaktívan, a saját alkotásaikon keresztül is felhívjuk az internet lehetséges veszélyeire, megelőzésükre. Érdekes volt látni, hogy ezt a korosztályt milyen kérdések foglalkoztatják és milyen tapasztalatokkal rendelkezik. Nagyon köszönjük azon pedagógusok munkáját, akik a gyerekek kreativitásának a kibontakoztatásában segédkeztek” – mondta a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat munkatársa.

A kisfilmek a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat Facebook oldalán,  itt érhetők el.

Forrás: hirado.hu
Fotó: Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat

2015. február 18. 12:47 | Biztonságos internetezés