ngysz_infografika_q2_2

Nem újdonság, de a szakemberek minden lehetséges fórumon igyekeznek hangsúlyozni, hogy érdemes, sőt elengedhetetlen beszélgetni a gyerekeinkkel, hogy megtudhassuk, milyen kérdések, problémák foglalkoztatják őket, amíg a virtuális térben tartózkodnak.

A Safer Internet Program hazai konzorciuma ezért szeretnék bemutatni az idei második negyedéves eredményeit, hogy ezzel is felhívja a szülők, pedagógusok figyelmét. A nyári szünet kiemelkedően fontos a gyermekek online aktivitásának vizsgálatára, a szülői felügyelet megerősítésére.

A Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat a Safer Internet Program hazai konzorciumvezetőjeként, a figyelemfelkeltés, megelőzés érdekében dolgozik, amire a legjobb módszer az intézményekben „Netezz biztonságosan!” címmel tartott oktatások. Az idei év áprilisa és júniusa között a Safer Internet Program oktatói országszerte 50 alkalommal – 17 fővárosi, 25 vidéki helyszínen – összesen 4 866 fő részére 193 tanórát tartottak. Így ebben az időszakban közel 1 200 fővel több felhasználónak több, mint kétszer annyi felvilágosító előadást tartott a Program, mint az első negyedév során.  Az elért közönség 37%-a (1 787 fő) az 5-11 éves, 40%-a (1 962 fő) a 12-16 éves, 4,2%-a (207 fő) pedig 17 éves és annál idősebb korosztályba tartozott.

A felvilágosító előadásokat 398 szülő és körülbelül ugyanennyi (375) tanár is meghallgatta. A Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat azonban fontosnak tartja, hogy gyermekekkel kapcsolatba kerülő különböző szervezetek munkatársai is tisztában legyenek az online világ lehetséges veszélyeivel, ezért szociális munkások, rendőrök illetve a katasztrófavédelem munkatársai számára is szervezett előadásokat oktatói révén. A legfontosabb célközönséget – ahogy azt a számok is mutatják – viszont továbbra is a gyermekek és a fiatalok jelentik, ezért a május 30-31 között a Városligetben megrendezett Gyermeknapon ismét felállításra került a Biztonságos Internet Sátor, ahol a két nap során közel 10 000 gyermek kapott információkat a biztonságos internetezés szabályairól játékos formában.

A Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat célja, hogy országos lefedettséget érjen el „Netezz biztonságosan!” előadásaival. Az alábbi képen ill. linken látható, hogy a Program eddig mely településeket érte el.

https://www.google.com/maps/d/viewer?mid=zkHrFokYoJZQ.kmkYpxqhDFm0

A Safer Internet Program idén áprilisban kiegészült a Disney Csatorna és a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat közös, országos Add Friend reklámspot-kampányával is, melynek célja, hogy felhívja a gyerekek és fiatalok figyelmét a gyűlölködés negatív következményeire, és bátorítsa őket a nem megfelelő online viselkedés határozott elutasítására. A kampány népszerűsítésére a vetített reklámfilmen túl a szervezők dalszövegíró pályázatot írtak ki általános és középiskolások részére, melyre a megadott határidőre az ország minden régiójából érkezett pályázat. A fődíjas a 10-13 éves korosztály kategóriájából került ki. A kampányról bővebb információk a http://addfriend.disney.hu/ honlapon találhatóak.

Szintén erre az időszakra tehető a www.saferinternet.hu honlap arculati és tematikai megújulása is. Az arculati váltással a Program célja, hogy a felhasználók számára a honlapot egyszerűbbé, átláthatóbbá és interaktívabbá tegye. Jó hír, hogy a Program konzorciumi pályázatát az Európai Unió illetékes szervei pozitívan bírálták el, így a projekt folytatása 2016. év nyaráig biztosított!

A Kék Vonal Gyermekkrízis Alapítvány, mint a Safer Internet Program helpline konzorciumi tagja 2015. második negyedévében 6 111 megkeresést fogadott, ezek többsége telefonon érkezett (5 262), de online felületen is kértek segítséget (756 levélváltás, 86 chatbeszélgetés).  Leginkább a 12-18 éves korosztálytól érkezett megkeresés (5 279 megkeresés), de voltak érdemi beszélgetések fiatal felnőttekkel is, és naponta több hívás is érkezett gyerekekért aggódó felnőttektől.

Az elmúlt negyedévben voltak olyan megkeresések is, melyek kifejezetten internetes veszélyek, problémák miatt érkeztek.  A beszélgetés főtémája 62 esetben az online ismerkedés volt, 40 megkeresés érkezett online zaklatás, bántalmazás, cyberbullying miatt, 13 internetes rágalmazással kapcsolatban, 6 beszélgetés szólt kifejezetten a szexting jelenségéről (bár az erotikus képek küldése a párkapcsolati hívásokban is felmerül, de általában még nem problémaként). Esetenként kifejezetten technikai jellegű kérdéssek kapcsán is érkeztek megkeresések (ebben a periódusban 4 alkalommal).

Ezen időszak alatt a konzorcium másik tagjához, a NISZ Nemzeti Infokommunikációs Szolgáltató Zrt. által működtetett Biztonságosinternet Hotline-hoz 262 bejelentés érkezett káros és jogsértő tartalmakkal kapcsolatban. A leggyakrabban érintett témakörök a tiltott pornográf tartalmak (95), a hozzájárulás nélkül, sértő módon hozzáférhetővé tett tartalmak (26), a rasszista, idegengyűlöletre uszító weboldalak (26), illetve az erőszakos és zaklató tartalmak (38).

A Biztonságosinternet Hotline prioritása a tiltott pornográf tartalmak eltüntetése az internetről. Az adott időszak alatt ebben a kategóriában érkezett 95 bejelentésből a hotline összesen 158 alkalommal illegális tartalom eltávolítását kezdeményezte, ezen tartalmak megoszlása a kiszolgálás helye szerint az előző negyedévhez hasonlóan az Amerikai Egyesült Államokban (80%) volt a legmagasabb. Körülbelül harmadára csökkent az Oroszországban hosztolt tartalmak aránya (12%) és meglepetésszerűen hazánk is megjelent a tiltott pornográf tartalmat kiszolgáló országok között (2,5%-os aránnyal). A Magyarországon hosztolt tartalmak nagy része egy hazai szolgáltatóhoz kapcsolható, azonban az értesítések után a tartalmak haladéktalanul eltávolításra kerültek.

A tartalmak fellelhetősége szempontjából a különböző felhő alapú kép- és videómegosztó szolgáltatások voltak a legjellemzőbbek 94%-al, míg a közösségi oldalak (2%) és egyéb weboldalak (4%) az adott időszakban háttérbe szorultak. A vizsgálat alá eső tiltott pornográf tartalmak nagyrészt publikusan elérhető URL-ek voltak, a kimondottan kereskedelmi céllal létrehozott weboldalak csak 0,6%-ot tettek ki.

A tiltott pornográf tartalmak elemzése alapján az időszakra vonatkozó megoszlás az áldozatok nemét tekintve az év első három hónapjához képest kiegyensúlyozottabbá vált: 49,5% lány, 45% fiú, 4,5% mindkettő vagy nem megállapítható. A kor szerinti megoszlás alapján sajnos mind a kisgyermekkorú áldozatok, mind a serdülőkorúak aránya nőtt (előbbieké 18%-ról 27%-ra, utóbbié 29%-ről 40,5%-ra). Az esetek közel harmadában nem volt pontosan megállapítható az áldozat neme, vagy mindkét nem érintett volt.

Idén nyolcadik alkalommal, szeptember 29. és október 1. között Balatonalmádiban szervezi meg a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat és a Nemzeti Média és Hírközlési Hatóság a Nemzetközi Médiakonferenciáját, melynek fő témája a média hatása a gyerekekre, illetve ezen belül is a közösségi média. Minden érdeklődőt szeretettel várnak erre az ingyenes rendezvényre is!

További információ:

Pethő Zsófia
Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat
telefon: +36 1 475 7027 ,  +36 30 436 37 67
e-mail: petho@gyermekmento.hu

A „Safer Internet Program” (Biztonságosabb Internet Program) az Európai Unió által közvetített értékrenddel összhangban az internet és az új online technológiák használatának tudatosabbá és biztonságosabbá tételét szolgálja, illetve fellép a jogellenes, káros tartalom elleni küzdelemben. A magyarországi konzorcium a gyermekek, szülők, tanárok, döntéshozók stb. felvilágosítását tartja elsődleges feladatának.

A konzorcium tagjai:

Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat: konzorcium-vezető, awareness centre, www.gyermekmento.hu

Kék Vonal Gyermekkrízis Alapítvány: internet helpline, segélyvonal és online tanácsadás gyerekeknek,

www.kek-vonal.hu

NISZ Nemzeti Infokommunikációs Szolgáltató Zrt.: Káros, illegális és jogsértő tartalmak bejelentésére szolgáló Biztonságos internet Hotline üzemeltetője, www.biztonsagosinternet.hu

Forrás: Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat
Fotó: Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat

2015. augusztus 24. 08:41 | Biztonságos internetezés