1076716-1668591498

Október 21–22-én, immáron 13. alkalommal gyűlnek össze az etikus hacker szakma nagyágyúi Budapesten, Közép-Kelet-Európa Független IT Biztonsági fesztiválján.

A két napos eseményen számos hacker, szakember lesz jelen összesen tizenkét ország képviseletében. A szervezők idén két keynote speakerrel is készültek a résztvevőknek, emellett pedig összesen 27 előadás és 7 workshop téma – váltakozva – várja a résztvevőket, valamint hardverhackelés, lockpicking, esti buli is lesz.

A konferencia pénteki keynote előadója egy magyar szakember, Komáromy Dániel lesz, aki azon kevesek közé tartozik, akik az IT-biztonsági ipar mindkét térfelén képesek maradandót alkotni. 2014-es előadásában bemutatta, hogyan vett részt az Android kernel megerősítésében, majd pár hónappal később társával elsőként demonstrált egy Samsung baseband sérülékenységet, és nyerte meg a PWN2OWN Mobile versenyt. Most pedig a Hacktivity közönségének is betekintést nyújt a mobilbiztonság kulisszatitkaiba, segítséget ad a védelmi stratégiák kialakításához, és ha elég jól figyelnek, a bugvadászok is gazdagodhatnak néhány hasznos tippel.Szombaton pedig Travis Goodspeed nyitja majd a napot, aki legendás hardverhackerhez méltón új megvilágításba helyezi az okoseszközök minket körülvevő – sokszor félelmetesnek ható – seregét. A „kacathackelés” dicsőítésében megmutatja, hogy milyen hihetetlenül hatásos trükköket tanulhatunk a tőlünk szó szerint karnyújtásnyira (vagy még közelebb!) működő rendszerektől.

A keynote előadók mellett pedig további izgalmas témák is terítékre kerülnek az idei hackerfesztiválon. Szó lesz többek között a közelmúltban nagy port kavart hír nyomán arról, hogy az iPhone-ok fejlett biztonsági megoldásai nem csak adatainkat védik meg, de a világ legnagyobb bűnüldöző szervezetei elé is akadályokat gördítenek egy-egy kiemelt nyomozás során. Vladimir Katalov, az ElcomSoft specialistája megmutatja, hogyan lehet mégis információmorzsákhoz jutni az Apple eszközeiből.

Úgy tűnik, míg az operációs rendszerek és népszerű alkalmazások egyre erősebb és komplexebb védelmi vonalakat építenek ki, az egyre kisebb és gyorsabb hardverek komponensei veszélyesen közel kerülnek egymáshoz. Daniel Gruss körbejárja a Rowhammert és a vele rokon, mikroarchitektúrában gyökerező támadásokat, és megmutatja, hogyan használható némi elszökött töltés a szilíciumban privilégiumemelésre a böngészőben.

A konferencia egyik hölgy előadója, Kelly Shortrigde is férfias témával készült a budapesti közönségnek. Előadásában a viselkedésgazdaságtan eszköztárával lát neki a támadók és védekezők sokszor irracionális motivációinak feltárásához, meglepő tanulságokkal szolgálva mindkét oldal számára.

És ne feledkezzünk meg az előadásokkal párhuzamos, élő kiscsoportos hackelésekről sem. A Hello Workshopok azoknak a pályakezdőknek szólnak, akik szeretnének megismerkedni az IT-biztonság világával és alapvető készségeket elsajátítani. Összesen hét téma várja a vállalkozó kedvűeket, szintén két teremben. Mindezek mellett pedig a tavaly, a Deloitte szervezésében útjára indított, Bedő Iván (HVG) moderálásával zajló „IT képzés az iskolapadban és azon túl – avagy kiből lesz a jó informatikus?” témájú kerekasztal-beszélgetés ismét helyet kap az idei Hacktivityn, mely a konferencia tematikájához illeszkedve az IT képzés témáját járta körül szakértők segítségével. Azonban most a problémák feltárása után a megoldási javaslatokra fókuszálnak majd a résztvevők.

A lazulás pedig idén is garantált. Nem csak a megpihenni vágyókat várja a Leisure terem, hanem például, ha túlcsordult a kupolaterem, itt egy kényelmes babzsákfotelből nézhetik a résztvevők az előadásokat laptopjukon, a Ustream és a MOM jóvoltából. Idén a speaker corner is visszatér, ahol minden előadó megtalálható lesz az előadását követően. Az esti buli pedig ezúttal a Morrison’s 2-ben lesz, ahol nemcsak jó hangulattal, hanem ajándék welcome shottal is várják a résztvevőket. Az esemény kizárólagos gyémántfokozatú támogatója immár hatodik alkalommal a Deloitte Magyarország. Az arany fokozatú szponzorral, a Dimension Datával közösen várják az érdeklődőket a standjukon, hiszen a Team Dimension Data for Qhubeka World Tour kerékpárcsapat közös szponzorációjának apropóján a Focus Kerékpárboltok – a Cervélo kerékpárok magyarországi forgalmazójának jóvoltából – két időfutam-kerékpárt lehet majd kipróbálni, épp olyanokat, amikkel olyan sportolók versenyeznek, mint Edvald Boasson Hagen vagy Mark Cavendish.

Néhány nap múlva kezdetét veszi a két napos hackerfesztivál. Immáron a teljes program elérhető a weboldalon, bárki kedvére böngészhet az előadások, workshopok között. Itt lehet jegyet váltani, egészen október 18. éjfélig. Ha valaki kényelmesen szeretne bejutni az eseményre, érdemes még kihasználni ezt a néhány napot, ugyanis ez után már csak a helyszínen válható meg a belépőjegy.

A konferenciáról további információk, a részletes program és regisztráció elérhető a weboldalon és a Facebook oldalon.

Forrás: PRIM hírek
F
otó: PRIM hírek

2016. október 20. 16:42 | Események, Haladó