plag_hu

A plágium – vagyis mások szellemi tulajdonának jogtalan elorozása – komoly vétség, és sajnálatos módon mindennapos jelenség a felsőoktatásban.

A folyamatos szellemi tolvajlás nemcsak etikai kérdés. Az ilyen nagy mennyiségű plagizálás súlyosan rongálja az oktatás minőségét is. 2016-ban a tanulók kutatási lehetőségei már nem merülnek ki a helyi könyvtárak felhozatalában, mint egykor: a világhálónak köszönhetően pillanatok alatt végtelen mennyiségű információhoz jutnak hozzá, ráadásul több nyelven is. A diákok többsége habozás nélkül kihasználja az oktatási rendszer hibáit, és plágiumot elkövetve írja meg a beadandó dolgozatát.

weboldalán rövid regisztráció után használatba vehető a hazai fejlesztésű, több nyelven tudó plágiumellenőrző oldal.  A rendszer ma csak a doc és a docx formátumot támogatja. Legfeljebb 50 MB méretig lehet feltölteni – ez utóbbi szöveges dokumentumból már tekintélyes terjedelem.Még egy 2010-es etikai felmérés során a megkérdezett tanulók 59%-a arról nyilatkozott, hogy csalt már dolgozatok alkalmával, és minden harmadik diák elismerte, hogy használta már plagizálásra az internetet. Az elmúlt hat évben ezek a számok tovább növekedtek, így a dolgozatokat javító tanárok feladata nehezebb, mint valaha.

A plagizálás nem csupán visszafogja a diákok potenciáját. Komoly sértésről van szó, mely jogi következményeket is vonhat maga után, de a rendszeres plagizálás emellett idővel jelentős kárt okoz az oktatás minőségében is, hiszen a tanulók megszokják, hogy minimális erőbefektetéssel, saját képességeinek csak kis részét használva írják meg a dolgozatokat.

Megfelelő védőeszközök hiányában a tanárok pedig nem figyelnek fel az ellopott idézetek jelenlétére. Így számtalan plagizált szakdolgozatnak sikerül átúsznia a rendszeren, a sértést elkövető tanulók pedig csak részben szerzik meg azt a tudást, melyet az adott intézmény más esetben át tudna adni nekik.

A fenti okokból különösen fontos, hogy az oktatásügy a hibák és gyengeségek megszüntetésén legyen. A fejlett országok egyre nagyobb hangsúlyt fektetnek a plagizálás megelőzésére, melynek legfontosabb eszközei a Plag.hu-hoz hasonló, különféle plágiumkereső rendszerek.

Forrás: hirado.hu
Fotó: hirado.hu

2016. október 20. 16:14 | Digitális írástudás, eMunka, Haladó