20418

Amerikai kutatók olyan rugalmas elektronikával ellátott tapaszt fejlesztettek ki, amely nyomon követi a testhőmérsékletet, a vérkeringést, sőt azt is elárulja, mikor kellene naptejet használni.

Az illinois-i Northwestern Egyetem és az Illinois-i Egyetem kutatói kifejlesztette tapasz körülbelül akkora, mint egy sebtapasz. Műanyagból, és több ezer apró folyadékkristályból áll, amelyek hasonlítanak a számítógépek és okostelefonok kijelzőjében használtakhoz. A tapasz olyan rugalmas, hogy szinte második bőrként simul a testre.

A készüléket úgy tervezték, hogy érzékelje az alant lévő bőr hőmérsékletét, a folyadékkristályok ennek megfelelően váltanak színt. Olyan sok kristályt – mintegy 3600-at – tartalmaz, hogy valójában teljes hőtérképet kaphatunk a bőr alatti „világról”. John A. Rogers, a kutatás egyik szakembere szerint az elv hasonlít ahhoz, amit a hangulatgyűrűknél használnak, de ez a készülék eléggé kifinomult ahhoz, hogy nagyon is valós problémákat diagnosztizáljon.

Nagy pontossággal állapítja meg a bőr hőmérsékletét, ami nagyon fontos, mivel a bőrhőmérséklet tükrözi a belső folyamatokat. Emellett használható formában közli az adatokat, jelen esetben a színek nyelvén.  Rogers szerint egy olyan hőmérséklet-érzékelő készülék, amely rátapasztható az egyén bőrére, és olyannyira kényelmes, hogy meg is feledkezhet róla, nagy segítség lenne az orvosoknak.

A készülék például feltárhat olyan problémákat, mint elégtelen vérkeringés a végtagokban, ami a cukorbetegség tünete, vagy a szívbetegség korai jele lehet. Ezenkívül a szenzor alatt közvetlenül elhelyezkedő bőr és szövet bizonyos típusú sérüléseit is észlelni tudja, mivel a sérüléshez közeli szövet általában felmelegszik, ami kialakulófélben lévő gyulladás vagy fertőzés jele. A szenzor ezenfelül arról is tájékoztathat, mennyire hidratált a bőr.

A teszteléshez egy apró antennával és egy hőkibocsátó szegmenssel látták el a szenzort. Amikor jeleztek az antennának, hogy kapcsolja be a fűtőszegmenset, kiderült, hogy mérni tudják a hő diffúzióját a bőrön és szöveten keresztül.

Elképzelhetőnek tartják, hogy egyéb szenzorokkal is felszereljék a készüléket. Többek között egy ultraibolya szenzor a nedvességérzékelővel kombinálva riaszthatja a tapasz viselőjét, ha leégés veszélye áll fenn, például ha magas az UV-szint, a bőr kiszárad és felforrósodik. Mivel pedig a készülék lehetővé teszi a levegő áramlását, a szenzor alatt lévő bőr „lélegezni” tud, így nem jelentkeznek olyan kellemetlen tünetek, mint egy sebtapasz viselésekor.

A szenzor olyan apró, hogy akkumulátorra sincs szüksége. Vezeték nélküli, rugalmas táprendszer van hátsó felén, amely félreeső forrásból is fel tudja tölteni magát elektromágneses hullámok révén.

Rogers szerint a készülék ára relatíve alacsony lehet, mivel semmiféle egzotikus anyag vagy alkatrész nincsen benne. A kutatók már a technológia kereskedelmi forgalomba hozatalán dolgoznak egy massachusettsi céggel.

A kutatásról a Nature Communications folyóirat számolt be.

Forrás: hirado.hu

2014. október 2. 14:34 | eEgészségügy