56799

Három magyar ötlet is döntőbe jutott a NASA és Google által alapított amerikai egyetem, a Singularity University nemzetközi innovációs versenyén. A Global Impact Competition döntőjén eldől, kik nyerik meg a 60 ezer dollár összértékű díjat. Az esemény házigazdája a Design Terminál.

A Singularity University 2014. április 29-én tartja a harmadik alkalommal meghirdetett regionális Global Impact Competition (GIC) döntőjét a Design Terminál társszervezésében. A közép-kelet és dél-kelet európai innovációs verseny nevezői olyan projektekkel jelentkeztek, melyek a technológia révén 3 éven belül pozitív hatással lehetnek milliónyi Közép-és Kelet-Európában élő ember életére. A rendezvényen az idei GIC legjobb 6 versenyzője mutatja be projektjét a Singularity University oktatóiból és a régió prominens vállalatainak vezetőiből komponált zsűri előtt.

A döntősök közül ketten nyernek ösztöndíjat a NASA Research Parkba, hogy részt vegyenek a Singularity University exkluzív képzésén, a nyári Graduate Studies Program-ban. A 60 ezer dollár összértékű díjakat kiosztó záróeseményen képviselteti magát a hazai startup közösség, az üzleti élet és az innovátorok köre. A verseny főtámogatója a GE Healthcare magyarországi szoftverfejlesztő központja, amely hazánk utóbbi évtizedének egyik legnagyobb vállalati innovációs beruházását indította el idén Magyarországon.

A Global Impact Competition rövid időn belül már a második jelentős technológiai fórum, melyet szilícium-völgybéli alapítói a magyar fővárosba hoznak. 2013 novemberében a Singularity University – szintén a Design Terminál támogatása mellett – Budapesten tartotta mintegy 800 fős globális konferenciáját a Singularity Summit Europe-ot.

Forrás: kultura.hu

2014. április 21. 08:59 | Haladó, Magyar sikerek