djp_nyiregy

A 2016 novemberében lezárult Nyíregyháza Alprogram lehetőséget ad arra, hogy az itt szerzett tapasztalatok megalapozzák az országos infokommunikációs fejlesztések további irányát. A Digitális Jólét Program az egész országra kiterjedő infokommunikációs fejlesztéseket hajt végre, mely által Magyarország képes lépést tartani a világ digitálisan leggyorsabban fejlődő nemzeteivel.

A Digitális Jólét Program 2015. márciusában vette kezdetét azzal a célkitűzéssel, hogy a fejlesztési programok eredményeképpen a hazai IKT-szektor kiegyensúlyozottan fejlődjön, lehetőséget nyújtva a versenyképességnek, a fenntartható gazdasági növekedésnek, a foglalkoztatásnak és a társadalmi esélyegyenlőségnek az infokommunikációs eszközök és szolgáltatások segítségével. A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium által megtervezett Nyíregyháza Alprogram a Kormányzati Informatikai Ügynökség által került lebonyolításra.

A program eddigi eredményességét mi sem támasztja alá jobban, mint hogy a Magyar Telekom fejlesztése révén Nyíregyházán – az eddigi közel 8300 háztartás csatlakozási lehetőségének kiépítésével – mindenki számára elérhetővé válik a szélessávú internet.

A program keretében eredményesen pályázó nyíregyházi és Nyíregyházi járási lakók számára 1550 db laptop és 480 db tablet lett kiosztva. A támogatás célja a digitális készségek fejlesztését lehetővé tevő eszközök széles körben történő elterjesztése. Emellett összesen 13 hátrányos helyzetű gyerekeket oktató általános iskola számára 830 db notebookot szereztek be127 millió forint értékben.

A projekt eredményeként megvalósultak olyan mobil alkalmazás fejlesztések, melyek hordozható eszközökön biztosítják a közszolgáltatásokhoz való könnyű, gyors és költséghatékony hozzáférést. Az alkalmazások település-üzemeltetés, civil és vállalati tájékoztatás, ügyfélszolgálati és lakossági felmérések, e-egészségügyi pilot és helyi gazdaságfejlesztést támogató szolgáltatásokat nyújtanak.

Az egészségügyi intézmények fejlesztése keretében a Jósa András Tömbkórház és Jósa András Sürgősségi Központban új 10 Gbit-es informatikai gerinchálózatot fektettek le 1850 végponttal és 60 db eszköz beépítésével. Teljes mértékben megújult a gerinchálózaton működő aktív eszközök állománya, és a működtetéshez szükséges hálózati menedzsment hardver- és szoftverinfrastruktúra is.

Az intelligens város szolgáltatások részeként olyan lakossági és turista városkártya rendszer lett kifejlesztve, melynek bevezetését követően a lakók vásárlásaik alapján és a városi szolgáltatások igénybevétele során fokozatosan egyre több kedvezményre lesznek jogosultak. A közeljövőben a város több pontján kültéri információs pultokat helyeznek ki, amelyek lehetőséget biztosítanak útvonaltervezésre, tájékoztatók és hirdetések elhelyezésére, elektromos eszközök töltésére és ingyenes wi-fi használatra is.

A Digitális Jólét Program keretében megvalósuló Nyíregyházi Alprogram részeként a 165 db új laptoppal felszerelt Móra Ferenc Általános Iskola Petőfi Tagintézményében mintaórát tartottak, melynek során az innovatív digitális oktatást mutatták be. A mintaórán használt módszertan segítségével, a tanórák keretein belül az iskolások a korszerűbb infokommunikációs eszközöket használva fejleszthetik tudásukat.

Dr. Kovács Ferenc Nyíregyháza megyei jogú város polgármestere elmondta: „Nyíregyháza életében jelentős lépés volt, hogy a kormány döntése alapján az országban nálunk valósulhatott meg a Digitális Jólét Program mintaprogramja. Ez a sokrétű fejlesztés az élet minden területén versenyelőnyt jelent az itt élőknek, és biztos alapot ad arra, hogy a program célkitűzéseinek megfelelően, ez a megkezdett munka tovább folytatódhasson. A megvalósítás során kiváló partnerekre tettünk szert, akikre a jövőben is számítunk és ezúton is köszönjük közreműködésüket, munkájukat.”

Dr. Kelemen Csaba, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium főosztályvezetője beszédében kiemelte: „A kormány 2014-ben döntött úgy, hogy kísérleti alprogramot indít Nyíregyházán és járásában. Ennek során olyan integrált megközelítést alkalmaztunk, amely képes a helyi közösségek igényeinek kiszolgálására és fejlesztésére. A kormány, a nyíregyházi önkormányzat és a piaci szektor együttműködésével, a Kormányzati Informatikai Fejlesztési Ügynökség koordinációjában sikeres fejlesztéseket hajtottunk végre, amelynek eredményeként jelentős előrelépést tettünk a digitalizáció területén.”

Dr. Deutsch Tamás miniszterelnöki biztos a Nyíregyházi Alprogrammal kapcsolatban így fogalmazott: „A Digitális Jólét Program megvalósulásához meghatározó módon járul hozzá a Szupergyors Internet Program (SZIP), melynek célja, hogy a nagyarányú hálózatfejlesztések eredményeképp 2018 végére minden magyar családnak, háztartásnak, vállalkozásnak, közintézménynek lehetősége legyen nagy sávszélességű internet-szolgáltatás igénybevételére. Azért, hogy mindez gördülékenyen megvalósulhasson, november elején országos konzultációsorozatot indítottunk a SZIP megvalósításában érintett állami szereplőkkel, a szolgáltatókat tömörítő érdekvédelmi szervezetekkel, a hírközlési szolgáltatókkal, a megyei és járási kormányhivatalok vezetőivel és a fejlesztés első ütemében érintett 18 megye valamennyi településének polgármesterével. A SZIP program sikeres előkészítéséhez nagyban hozzájárult a Nyíregyházi Alprogram lebonyolítása.”

Christopher Mattheisen, a Magyar Telekom vezérigazgatója beszédében elmondta: „A Digitális Nyíregyháza program egyik sajátossága, hogy itt egyetlen helyszínen kapcsolódik először össze a szélessávú infrastruktúra, a digitális szolgáltatások, valamint a használatukhoz szükséges digitális kompetenciák fejlesztése. Büszkék vagyunk rá, hogy a Magyar Telekom mindhárom terület fejlesztésében szerepet vállalt. Intenzív hálózatfejlesztésünk eredményeképpen közel 8300 további háztartásban vált elérhetővé a nagysebességű, szélessávú vezetékes internet. A városban, az országos átlagot is meghaladóan, 99% a korszerű 4G mobilhálózatunk kültéri lakossági lefedettsége, beltéren pedig 96%. Tavaly decemberben hazánkban itt vált elsőként elérhetővé a 300 Mbps sebességű 4G+ mobilnet szolgáltatásunk. Ami a digitális városi szolgáltatásokat illeti, átadtuk a jelzőrendszeres házi segítségnyújtó rendszert, a városkártya rendszert, a kamerarendszert. Az infotornyok és digitális padok is készen állnak a kihelyezésre. Erőfeszítéseket tettünk a digitális készségek fejlesztése érdekében is. Telekom Okosdigitális programunk keretében közel 800 tanulónak tartottunk internetbiztonsági előadást a helyi iskolákban. Intenzív, kezdőknek szóló tanfolyamainkon a felnőttek is megismerkedhettek a világháló lehetőségeivel. Bemutatkozott a városban pályaorientációs programunk, a ’Legyél Te is Informatikus!’ is.”

További lépésként a pedagógusok lehetőséget kapnak arra, hogy térítésmentesen, a digitális kompetenciájukat, valamint egy új oktatási módszertan elsajátítását lehetővé tevő, több alkalomból álló tréningen vegyenek részt, aminek eredményeképp még szerethetőbbé tudják majd tenni a tanulást a diákok számára, tovább segítve ezzel Magyarország digitális modernizációját.

Forrás: KIFÜ
Fotó: KIFÜ