23851

Javítja az idősek korral romló mentális képességeit, köztük a többféle feladat megoldását egy időben az a speciális a számítógépes videojáték, amelyet a San Franciscó-i székhelyű Kaliforniai Egyetem kutatói fejlesztettek ki, és a Nature című tudományos folyóirat szerdán megjelent számában mutattak be.

A fejlesztők kezdeményezték az amerikai élelmiszer-és gyógyszerellenőrzési hatóságnál (FDA) a játék gyógyászati célú engedélyezését. A NeuroRacer nevű 3d-s videojáték tesztelése során kiderült, hogy a 60-86 év közöttiek visszanyerték képességüket többféle feladat egyidőjű elvégzésére, képesek voltak összpontosítottak maradni unalmas tevékenység esetében is, és információkra hosszú távon emlékezni.

Ezek a kognitív – észlelési, megismerési, emlékezeti, gondolkodási és tanulási – funkciók a korral általában romlanak. Ezek javítására alkották meg a speciális videojátékot. Az Adam Gazzaley agykutató vezette kutatócsoportja kis számú résztvevőn, 46 önkéntesen tesztelte az agy funkcióit javító játékot. A szakemberek hangsúlyozzák, hogy nagyobb méretű tanulmányra is szükség van ahhoz, hogy bizonyítsák, az ilyen speciális játékok segítik az emberi tevékenységet a mindennapokban.

Gazzaley felhívta a figyelmet arra: eredményeik nem jelentik azt, hogy bármelyik kereskedelmi fogalomban kapható videojáték segíti a mentális képességeket. A NeuroRacert speciális képességek gyakorlására tervezték.

A videojátékban két dolgot kellett egyszerre csinálni. A játékos joystick használatával vezet egy autót egy hegyes, kanyargós úton, kontrolálva sebességét. Ezzel egy időben különféle jelek – színes formák képében – jelennek meg a képernyőn. A játékosnak meg kell nyomni egy gombot, amikor egy bizonyos jel felvillan. Az alapján értékelik őt, milyen gyorsan és milyen pontosan reagál a jelekre. Ahogy a játékos teljesítménye javul, úgy léphet át egy következő nehézségi fokozatba.

A játékot először kipróbáltatták egy 30 fős – 20-79 éves – csoporttal, amiből egyértelműen kiderült, hogy a korral emelkedve egyenes arányban csökken a többféle feladat egyidejű elvégzésének képessége. Ezután 46 – 60-85 év közötti – önkéntes a négy héten sajátította el, miként kell játszani vele. Az egyhónapos tréning után kiderült, hogy olyan sokat javultak képességeik, hogy magasabb pontszámokat értek el, mint a játékkal nem rendszeresen játszó 20 évesek, sőt ezek a képességek hat hónap multán is megmaradtak további gyakorlás nélkül.

A kutatócsoport EEG-vel nyomon követte a résztvevők agytevékenységét játék közben. Ahogy képességeik javultak, úgy javult az agy tevékenysége a prefrontális kortexnek nevezett régióban, amely a kognitiv képességekért felelős. Egyben javult a tevékenység a prefrontális kortexet az agy hátsó részével összekötő ideghálózatban is.

Gazzaleyék tanulmánya megerősítette, hogy a kognitív funkciók javíthatók megfelelő képzési módszerrel – idézte Torkel Klingberget, a stockholmi Karolinska Intézet agykutatóját, a számítógépes képzési módszerek piacra vezetésével foglalkozó Cogmed cég konzultánsát a Nature folyóirat honlapja.

Forrás:http://hvg.hu/tudomany/20130905_Idoseknek_fejlesztettek_ki_videojatekot#rss

 

2013. szeptember 5. 07:55 | eBefogadás, Haladó