24060

A személyes megjelenés nélkül, interneten keresztül is intézhető ügyek köre egyre bővül a Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatala (KEK KH) oldalán.

Az útlevél pótlás szolgáltatásnak köszönhetően már elektronikus úton is lehetőség van a 2013. január 1-jét követően igényelt útlevél pótlását kezdeményezni annak elvesztése, eltulajdonítása, illetve megsemmisülése esetén. Az ügyfelek a kérelem benyújtásával egyidejűleg a pótlásra okot adó körülménnyel kapcsolatos bejelentési kötelezettségüknek is eleget tehetnek. A pótlás iránti igény mindannyiszor benyújtható, ameddig a 2013. január 1-jét követően kiállított, pótlandó útlevél érvényességi ideje szól.

Ennek feltétele, hogy a kérelmező a pótlandó útlevél igénylésekor írásban hozzájárult ujjnyomat adata tárolásához, vagy annak kérelmezésekor a következő okokból nem történt ujjnyomat felvételezése: a kérelmező a kérelem benyújtásakor az ujjnyomat adására átmenetileg fizikailag képtelen volt, vagy a kérelmező kérelem előterjesztésekor történő személyes megjelenését – a kezelőorvos által kiállított igazolás szerint – egészségi állapota nem tette lehetővé.

Feltétel továbbá, hogy az okmányon szereplő adatokban nem történt változás. Az eljárási illeték megfizetése szintén intézhető a Webes ügysegéd támogatásával interneten keresztül, banki átutalással vagy bankkártyás fizetéssel.

A Webes ügysegédet az Ügyfélkapu azonosítóval rendelkező ügyfelek vehetik igénybe.

Forrás: Hírközpont

 

2013. szeptember 6. 08:24 | eÜgyintézés