Új világot hoztak el az okostelefonok és a Facebook, amiben új veszélyek is fenyegetik a fiatalokat. A netes megfélemlítés (cyberbulling) elől elbújni sem lehet, a gyerekeknek ezért meg kell érteniük, hogy zaklatókról beszélni nem ciki vagy árulkodás, és a felnőttek véget vethetnek a rémálomnak – hangsúlyozta a Rádió Orientnek nyilatkozva Huber Károly, a Felelős Társadalomért Közhasznú Alapítvány (FTKA) kuratóriumi tagja és Tarr Andrea, gyermekvédelmi szakember.
Az FTKA 2011-ben jött létre azzal a céllal, hogy a magyar társadalommal megpróbálja megértetni az egyéni felelősségvállalás valós jelentését. Az alapítvány tevékenysége nyomán jött létre az Európai Preventív Intézet, valamint sikeres nemzetközi projektek valósultak meg, mint a Safety in Hungary vagy az English for Success. Ezen projektek közben tapasztalták a szervezet aktivistái, hogy a megfélemlítésekkel szemben nem igazán létezik bevett módszer– így kidolgozták a saját programjukat. “A megfélemlítés egy ismétlődő, intenzív, sérülést vagy kárt okozó viselkedési folyamat, amelyben egy személy vagy embercsoport egy másik személy felett szándékozik az erőegyensúlyt felborítani, megszüntetni, majd az újat megvédeni és fenntartani.” – mondja Huber Károly.
A zaklatásnak négyféle típusát különböztetik meg: szóbeli, fizikai, közösségi és cyber megfélemlítés. A program két alappillérre épül: intézményesített megoldások megelőzés, tájékoztatás és környezeti aktivizálás formájában, valamint az egyes egyedi esetek kezelése. “A program lényege, hogy a problémákat iskolai keretek között tudja kezelni. Nagyon fontos, hogy közös irányelvek legyenek, ami védőhálót adhat diáknak, tanárnak és szülőnek egyaránt” – mondja Tarr Andrea. Szerinte a legfontosabb, hogy a megfélemlített diák merjen beszélni gondjairól akár a szülőjének, akár a tanárának, mert onnantól indulhat csak el a gyógyulás folyamata. A szakértő hozzátette, nagyon fontos tudatosítani, hogy ez nem árulkodás – ‘ mivel az árulkodás célja, hogy kárt okozzak valakinek. Itt viszont a segítségnyújtáson van a hangsúly.” A programban kísérleti jelleggel két olyan budapesti iskola vesz részt, amelyet a Budapesti Rendőr-főkapitányság illetékes osztálya ajánlott. Mindegyik intézményben kineveztek egy védnök tanárt, aki végigkíséri az egyes megoldási folyamatokat, a fókuszpontja és a kapcsolattartója a projektnek. A megfélemlítés hosszának és intenzitásának függvényében az alapítvány külső szakemberek – pszichológus, nevelési tanácsadó – bevonásában is segédkezik.
Felmerülhet azonban a kérdés, mit tehetünk, ha annyira retteg a gyerek, hogy amiatt nem szól? A szakértők egyrészt a megelőzés fontosságára hívják fel a figyelmet: az iskola tartson előadásokat, ne érezzék az áldozatok egyedül magukat és a környezetben is alakuljon ki a felelősségtudat. Másrészt lehetőség van anonim bejelentésre is egy online felület segítségével, ami bátorságot adhat bárkinek. Végül pedig az odafigyelést, a példamutatást és a bizalmat emelte ki a gyermekvédelmi szakértő, a szülő és pedagógus részéről egyaránt.
Különösen fontos ez a cyber megfélemlítések esetében, amelyek alapvetően abban különböznek az eddig tárgyaltaktól: “Míg a gyerek az iskolai megfélemlítés elől haza tud menekülni, a cyber-zaklatás bármikor jelen van, bárhol utolérheti őt.” A cyber megfélemlítés a szóbeli és a közösségi megfélemlítés eszközeit is használja, és számtalan formája lehet: közösségi oldalas zaklatás, rágalmazás, álprofilok létrehozása.
Első hallásra talán furcsa lehet, de azt is hangsúlyozták a szakértők, hogy a megfélemlítővel ugyanazt a folyamatot kell végigjárni, mint az áldozattal. “A megfélemlítő gyerek szülője őrizze meg a nyugalmát és ne dugja homokba a fejét! Az ő konstruktív hozzáállására mindenképpen szükség van.” – állítja Tarr Andrea. A szemléletváltáshoz beláthatóan sok idő kell, különösen ilyen területen, de bizakodnak. “Párhuzamosan a pilot-programmal az alapítvány toborozza a segítő szervezeteket.” – mondja Huber Károly, és bíznak benne, hogy a létező probléma esetleges hivatalos intézményi szintre emelkedésével az országos projekt is megvalósulhat.
Forrás: http://orientpress.hu
