31647

Több mint háromszáz egyetemista és friss diplomás vett részt az Ericsson Magyarország C++ programozóversenyén. 2013-ban már harmadszor rendezte meg az Ericsson Magyarország az egyetemistáknak és friss diplomásoknak szóló C++ programozóversenyét. A háromfordulós, októberben és novemberben zajló bajnokságra több mint 300 fő jelentkezett, akik közül a legtöbben az ELTE-ről és BME-ről érkeztek.

Az idei bajnokságon a résztvevők három fordulóban mérték össze képességeiket. A verseny feladatait az Ericsson budapesti K+F központjának munkatársai készítették: az egyik zsűritag közülük 2 éve még az asztal túloldalán, a versenyzők között ült.

Beskid Vilmos, az Ericsson Magyarország igazgatója megnyitóbeszédében kifejtette: „A minket körülvevő világ egyre szoftverközpontúbb lesz. A csillagközi térbe ez év őszén kijutott Voyager-1 űrszondában is van szoftver, az autók értékének 30-40 százaléka pedig ma már nem a hagyományosan vett autóhardver. A ma programozói – akiknek legjobbjai itt ülnek a döntőben – a jövő formálói. Jelenleg el sem tudjuk képzelni, hogy milyen lesz, de az biztos, hogy tíz év múlva egészen másképpen fogunk élni és dolgozni, mint ahogy ma tesszük.”

A versenyt idén olyan baráti társaság nyerte meg, melynek tagjai egy középiskolába jártak, ma ketten a Pannon Egyetem hallgatói, míg a csapat harmadik tagja az ELTE doktorandusza. A Proklan névvel induló csapat tagjai: Búcsú Dávid, Dóczi Gergő (Pannon Egyetem) és Szalkai Balázs (ELTE).

A 30 fős döntőben a szervezők nagy örömére három női résztvevő is volt, ketten közülük a második helyezett csapatban versenyeztek. Egyébként a különdíjat is megnyerték azzal, hogy egyedül ők írtak warningmentes programot.

Forrás: Infotér

2013. december 2. 09:54 | Haladó, Nők és infokommunikáció