33885

Az Erzsébet- program az elmúlt húsz év legnagyobb szociális programja. A mindössze két éve működő Program máig több mint negyedmillió embernek biztosított lehetőséget a kikapcsolódásra – mondta el évértékelő beszédében Nagy Anna, az Erzsébet-program szóvivője.

Az Európában is egyedülálló projekt nemcsak megvalósításában, de pénzügyi hátterében is példátlan, hiszen nem használ fel költségvetési forrásokat. Az Erzsébet-program működtetését az Erzsébet-utalványok forgalmazásának pénzügyi eredménye biztosítja.

Az Erzsébet-program Árpád-házi Szent Erzsébetről kapta nevét, aki rövid életét azzal töltötte, hogy segített a nélkülöző embereknek. Erre hivatott ez a program is: olyan hátrányos helyzetű embereknek segít abban, hogy eljussanak pihenni, akiknek a támogatás nélkül erre nagy valószínűséggel nem lenne lehetőségük. Az idei évben több mint 145 ezer ember részesült szociális üdülési támogatásban, közülük mintegy 80 ezer gyermek jutott pihenési lehetőséghez. Az iskolások az ország nyolc helyszínén, több mint 50 féle táborban nyaralhattak. Az egyhetes táborok díja a szociálisan rászoruló gyerekeknek, teljes ellátással, mindössze 1000-2000 forintba került. Az Erzsébet program – korosztálytól függetlenül – mindenkinek kínál pihenési lehetőséget, az idei évben például a legfiatalabb résztvevő pár napos, míg a legidősebb 104 éves volt.

Az Erzsébet-program szociális üdülési pályázataira interneten keresztül lehet jelentkezni. Ennek oka nem az, hogy bárkit is megfosszanak a lehetőségtől, sokkal inkább az, hogy a tetemes összegű postai költséget is arra tudják fordítani, hogy minél több hátrányos helyzetű gyermek és felnőtt kaphasson lehetőséget néhány nap gondtalan pihenésre.

A Magyar Nemzeti Üdülési Alapítvány segít azoknak, akiknek nincs lehetőségük az internetes jelentkezésre: a kikapcsolódás, a pihenés és a lehetőség megteremtése között van még egy fontos lépés, melyben nagy szerepe van a közreműködő szervezeteknek, köztük az eMagyarország Hálózatnak – hangsúlyozta beszédében Nagy Anna. Az eMagyarország Pontokra betérők számára az eTanácsadók nemcsak az eszközt biztosították a pályázatok beadásához, hanem szükség esetén e-mail címet hoztak létre a pályázónak, és végigvezették őt az online regisztráción.

Erdős Balázs, az Erzsébet-program pályázati programvezetője elmondta, hogy a folyamatosan bővülő 2014. évi üdülési kínálat, valamint a pályázati csomagok és feltételek már elérhetőek, így már most lehetőség van a nyári pihenés megtervezésére. Konkrét pályázatok benyújtására 2014. január 2-tól lesz lehetőség, ekkor újra számítanak az eMagyarország Hálózat segítségére abban, hogy minél több emberhez eljuttassák az Erzsébet-program lehetőségét, és segítsenek azoknak a honfitársainknak, akik jelentkezni szeretnének a pályázatok valamelyikére.

 

Forrás: www.erzsebetprogram.hu

2013. december 21. 10:39 | Haladó, Magyar sikerek