34073

Zsombori Balázs 17 éves középiskolást delegálta a Magyar Innovációs Szövetség a december 4–11. között megrendezett stockholmi nemzetközi ifjúsági tudományos szemináriumra, valamint az azt lezáró Nobel-díj kiosztási ceremóniára és bankettre. A magyar diák „PictoVerb” című pályamunkájával ért el első helyezést a 2012/2013 évi ifjúsági tudományos és innovációs tehetségkutató versenyen.

A világ minden tájáról két tucat 18–24 éves lány és fiú vehetett részt a nemzetközi ifjúsági tudományos szemináriumon, ahol meghallgathatták az idei Nobel-díjasok előadásait. Később a fiatalok is a stockholmi egyetem nagy auditóriumának, az Aula Magnának az emelvényére léphettek, hogy a svéd tévé élő közvetítésében, illetve a helyszínen mintegy 1000 középiskolás hallgatóság előtt ismertessék munkáikat.

Zsombori Balázst, a Neumann János Számítástechnikai Szakközépiskola tanulóját arra is kiválasztották, hogy a stockholmi Királyi Műszaki Egyetem hallgatóinak is előadást tartson az általa készített PictoVerb alkalmazásról.

A kimagasló sikert elért PictoVerb verbális kommunikációjukban akadályozott, illetve a nyelvi nehézségekkel küzdő embereknek segítséget nyújtó program; kezelése egyszerű, könnyen elsajátítható, életkortól, iskolázottságtól független. A program „ápolási”, „általános életviteli” és „külső kommunikációs” szintjei a használó kézügyességéhez igazodnak, ugyanakkor a legalapvetőbb szükségletek kifejezése a csak vizuális információkra támaszkodók számára is használható. Magyar és angol nyelven is mobilizálható a tematikus adatbázisok szókincse, tartalma programozói szinten tetszőlegesen bővíthető.

A nemzetközi ifjúsági tudományos szeminárium részvevői ellátogathattak a Nobel Múzeumba, az orvosi Nobel-díjat odaítélő Karolinska Intézetbe, a világ egyik vezető orvosi kutató- és képző bázisára, valamint a Holmen Paper papírgyárba is.

Zsombori Balázs ifjú élete eddigi nagy megtiszteltetése akkor érte, amikor társaival együtt részt vehetett azon a fogadáson, amelyet az idei Nobel-díjasok tiszteletére rendeztek; az eseményen néhány régebbi kitüntetett, világhírű tudós is megjelent. Stockholmi tartózkodásának csúcspontja azonban mindenképpen az volt, hogy jelen lehetett a Nobel-díj kiosztási ceremóniának a Concert Hall-ban és a városházi banketten.

Azok a fiatalok, akik helyezést érnek el a mostani tanévhez kötődő 23. ifjúsági tudományos és innovációs tehetségkutató versenyen, ugyancsak hivatalosak lesznek különféle nemzetközi tudományos vetélkedőkön az Egyesült Államokban, Svájcban, Angliában és másutt. A magyar tudomány napja alkalmából huszonharmadszor sorra kerülő megmérettetést a kutatási és technológiai innovációs alap támogatja, a vertékedés kiírója a Magyar Innovációs Szövetség, az Emberi Erőforrás Minisztérium és az MTVA.

A verseny célja a tehetségkutatás, illetve a tehetségkiválasztás. A szervezők keresik az ötletekben gazdag, alkotó kedvű azokat a fiatalokat, akik érzékenyek környezetük problémáira, tudományos szintű megoldásukra újszerű javaslatokat tesznek, továbbá képesek arra, hogy a javaslatot kidolgozzák, megvalósítsák, a szükséges erőforrásokat mozgósítsák.

A pályázatra 2014. január 8-ig 15–20 év közöttiek nevezhetnek egyénileg vagy kétszemélyes csapatban, az általuk kiválasztott bármilyen tudományos munkával, innovatív alkotással, találmánnyal, kutató, fejlesztő, tudományos munka eredményével műszaki, természettudományi, környezetvédelmi, informatikai, valamint matematikai területről. A teljes pályázati kiírás itt olvasható; tessék kattintani!

Forrás: Infovilág

2013. december 22. 19:43 | eBefogadás, Haladó, Magyar sikerek