Az interneten terjesztett háromrészes reklámfilmsorozattal, a www.bibliajarat.hu honlappal és mobiltelefonos alkalmazással is népszerűsíti a Magyar Bibliatársulat Alapítvány az új fordítású Bibliát – közölte a Magyarországi Református Egyház kommunikációs szolgálata kedden az MTI-vel.
A többféle formában és kötésben elérhető nyomtatott kiadást a hivatalos, előadásokkal és beszélgetésekkel összekötött bemutatón is megismerheti a nagyközönség a Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál keretében pénteken a Millenárison. Vasárnap a budavári evangélikus templomban zenés, ökumenikus hálaadó istentiszteletet tartanak a megújult Bibliáért a Magyar Bibliatársulat tagegyházainak közreműködésével – írták.
Az új fordítású, revideált protestáns Bibliával a Magyar Bibliatársulat Alapítvány célja a korábbi fordítás idejétmúlt, értelemzavaró, következetlen vagy nehezen felolvasható megfogalmazásainak javítása volt – közölte a kommunikációs szolgálat korábban az MTI-vel.
A főként protestáns egyházak által használt új szövegezésű Biblia először 1975-ben jelent meg, lezárva egy csaknem harmincéves időszakot, amelynek során a hagyományos Károli Biblia megújításán fáradoztak. Először 1990-ben vették revízió alá ezt az új fordítást. (Bibliarevízió az, amikor egy népszerű, általános használatban lévő bibliaszöveget nem fordítanak újra, de részben megújítanak.)
Bibliarevíziót általában a bibliatudomány fejlődéséből fakadóan, illetve a nyelv folyamatos változása és a társadalmi változások miatt végeznek a bibliatársulatok világszerte, a mostani revízióban mindhárom ok szerepet játszott.
A munkálatok az olvasói észrevételek gyűjtésével kezdődtek 2006-ban. Három év alatt mintegy harmincezer megjegyzés érkezett a Magyar Bibliatársulathoz, és részben ezek figyelembevételével indulhatott meg az érdemi revíziós munka 2009-ben.
A revíziót a Magyar Bibliatársulat Alapítvány szöveggondozó bizottsága végezte, amelynek tagjai a bibliatársulat tizenkét tagegyházának lelkészképző intézményeiből delegált biblikus tanszékvezető tanárok. Minden esetben az ő feladatuk a bibliafordítások vagy revíziók tudományos és szakmai felügyelete, és ebből a körből kerültek ki a revízió érdemi munkáját végzők is.
A fordítási és szövegtörténeti jellegű, valamint a kulturális és történeti háttérre utaló jegyzetek számát kiegyensúlyozottabbá tették az Ó- és az Újszövetségben. Ezekre a jegyzetekre ebben a kiadásban már az adott versek végén csillagok hívják fel az olvasók figyelmét.
“A Biblia önmagát magyarázza” – e reformátori elv jegyében áttekintették és bővítették a Biblián belüli kereszthivatkozások körét, valamint megújították a térképeket és a függeléket. Az új fordítású protestáns Biblia megjelenését anyagilag támogatta a Bibliatársulatok Világszövetsége és az Amerikai Bibliatársulat is.
Forrás: hirado.hu