article

L. Molnár Edit pécsi néprajzkutató, írónő. A kislánya megszületése után kezdett mesekönyveket írni, amelyekkel itthon már korábban is sikert aratott, és nem csak az apróságok körében. A Történetek a gyerekszobából című sorozat első része, a First Colours megérkezik című mesekönyv a 2013 Moonbeam Children’s Book Awards versenyen kategóriájában ezüst érmet szerzett. Ez a kötetet ugyancsak tavaly “Az év mesekönyve” lett Magyar Könyvek Viadalán .

Ez volt a hétrészesnek tervezett mesekönyv sorozat első része, a második rész, amelynek címe Panni baba nevet változtat, most aranyérmes lett az amerikai 2014 Independent Publisher Book Awards versenyen. Az új, virtuális mesevilágban fel kell öltöztetni az állatokat, majd játszani is lehet velük – írta a pecsma.hu. Nyúl, cica és Panni baba is helyet kapott a történetben, ők akkor kelnek életre, ha a mesében szereplő gyerek elaludt.

Az írónő szerint fontos, hogy a történettel bármelyik óvodáskorú gyermek azonosulni tudjon. Ezért találta ki, hogy a gyerekszoba játékai keljenek életre, miután tulajdonosuk elaludt. Hiszen minden gyereknek vannak játékai, így könnyen bele tudják magukat képzelni a könyv főhősének helyébe. A mese világát Steiner Lídia illusztrátor rajzai még közelebb viszik a kicsikhez.

A mesekönyv igazi különlegessége, hogy nem hagyományos, papírra nyomtatott könyvről van szó, hanem elektronikusan olvasható e-bookról. A számítógépek, okostelefonok és táblagépek világában már a legkisebbek is játszva eligazodnak. A Webstar Csoport gondozásában kiadott e-mesekönyvet ugyanakkor úgy tervezték, hogy a gyerekek ne tudják egyedül használni. Ezért a meséléshez – akár a nyomtatott könyvek esetében – itt is szükség van egy felnőttre, így a mesélés e-könyv formájában is közös családi esemény marad.

A Történetek a gyerekszobából sorozat első részének videobemutatója

A második rész, Panni baba nevet változat bemutatója

Az Independent Publisher Book Awards 1996-ban indult abból a célból, hogy felhívja a figyelmet azokra a független szerzőkre és kiadókra, melyek minőségi munkájukkal nagyobb elismerést érdemelnének. Az évente megrendezett versenyük kapcsán eddig közel ötezer könyv kapott díjazást, és ezzel lehetőséget nagyobb körű szakmai megjelenésre.

A verseny ‘Regional and E-Book’ kategóriájára idén közel kétezer jelentkezőből válogatták a díjazottakat. Az eseményre az Egyesült Államok és Kanada mellett hét másik országból is neveztek. Végül a meghirdetett tíz e-könyv kategóriára több mint 600 pályamű érkezett, és az Illusztrált Gyermekkönyvek alkotói közül a 2013-ban induló, hétrészesnek tervezett e-mesekönyv sorozat második része a “Panni baba nevet változtat” angol nyelvű változatának sikerült elnyernie a legjobbnak járó aranyérmet.

Forrás: szeretlekmagyarorszag.hu

Képek: Történetek a gyerekszobából FB

2014. június 11. 07:00 | eKultúra, Magyar sikerek