Sikeresen lezárult a Magyar Telekom egészségügyi kutatás-fejlesztési projektje, melyet a cég egy éve, 2013 márciusában indított. A befejezést a cég ma közleményben jelentette be, és ebben leírják, hogy a projekt keretében a cél egy lakossági tájékozódást támogató e-egészségügyi platform kifejlesztése volt.
A projekt a magyar kormány támogatásával a Kutatási és Technológiai Innovációs Alap finanszírozásával valósult meg valamivel több, mint 64 millió forintos támogatási keretösszeg mellett.
A Magyar Telekom a HealthCare Mobile projektje keretében végzett kutatásában azokra a kérdésekre keresett megoldási lehetőségeket, hogy miképpen lehet a meglévő egészségügyi informatikai rendszerekben rejlő elérhető információkat, adatokat úgy a felhasználó páciensek elé tárni, hogy mind a kiszolgálás minősége növekedjen, mind az egészségügyi munkatársak terheltsége csökkenjen.
A fejlesztés eredményeképp egy olyan Android-, illetve iOS-alapú mobil- és táblagép-alkalmazás készült, amelynek segítségével lehetőség nyílik az alábbi szolgáltatások elérésére:
- Leletlekérdezés: leletek elérésé és megosztása e-mailben
- Időpontfoglalás: szabad időpontok lekérdezése és időpont előfoglalása
- Bejelentkezés és sorszámhúzás: a vizsgálatra való bejelentkezés és a várakozási idő nyomon követése
- Beteglogisztika: az intézménybe való bejelentkezés, valamint tájékozódás az intézményen belül
- Vizsgálati tájékoztató: szakértők által összeállított és ellenőrzött tájékoztatók a vizsgálatokra való felkészüléshez
- Laborlelet kisokos: vér- és vizelet-laboreredmények értelmezése
- Betegséginformációk: szakértők által összeállított és ellenőrzött alapinformációk betegségekről
- Praxis Platform: beteg-orvos kommunikációs és oktató felület
- 24 órás Call Center: orvosi tanácsadás.
A fejlesztés a Gottsegen György Országos Kardiológiai Intézet szakmai támogatása és útmutatása alapján zajlott. A vállalat közli, hogy az együttműködés során bizonyosságot nyert, hogy a szolgáltatásban rejlő előnyök nem csak a páciensek, hanem az egészségügyi intézmények számára is értéket teremtenek:
- a tájékozottabb és felkészültebb látogatók révén jelentős időmegtakarítás
- elégedettebb páciensek és hozzátartozók
- az egészségügyi dolgozók leterheltségének csökkenése
- hatékonyabb orvosi munka
- nyomon követhető betegutak
- javuló intézmény megítélés
Forrás: IT café