article

Az Európai Unió idén bevezetett új jogszabálycsomagja lehetővé tette az állampolgároknak, hogy töröltessék magukat az internetről. A köznyelvben ezt az intézkedést „right to be forgotten”, azaz a felejtés jogaként emlegetik Az EU már 2013-ban kidolgozta az intézkedést, akkor írtunk róla bővebben. Májusban már az Európai Bíróság kimondta, hogy az egyéneknek joguk van a digitális felejtéshez.

A Google elindított egy online űrlapot, ahol egyszerűen bejelenthetjük, ha valamit nem szeretnénk a keresési találatok között látni. Ha mindenünk megvan hozzá, tényleg csak pár kattintás az egész. Viszont csak olyan találatot töröltethetünk, amihez közünk van. Ehhez fel kell tölteni valamilyen személyes okmányt (személyit, útlevelet), vagy, ha az ügyet a jogi képviselőnkön keresztül intézzük, akkor neki a sajátját. Ez a védelem azért kell, mert valószínűleg nagyon sokan próbálnak majd felesleges törléssel hátrányt okozni másoknak.

Egyszerre több link törlését is kérhetjük, viszont mindegyikhez külön indoklást kell írni. A Google valószínűleg minden kérést egyedileg elbírál: az űrlap kitöltése után azt írják, nemsokára visszaigazolást küldenek, azonban az email nem érkezett meg automatikusan, mint általában.

A Google szerint meg kell őrizni az egyensúlyt az egyének személyiségi jogai és a köz megismeréshez való joga között. Az Európai Bíróság május 13-i ítélete alapján egyébként az „irreleváns és elavult” adatokat lehet töröltetni, nem bármit. Az ítélet egy spanyol férfi ügyében született, akinek házáról szóló árverés megjelent a találatokban.

Forrás: index.hu

Fotó: Philippe Huguen

2014. június 10. 10:00 | Biztonságos internetezés