ITU Pictures

Magyarország nyerte el az ITU Telecom World 2015 konferencia rendezésének jogát – mondta Seszták Miklós nemzeti fejlesztési miniszter a konferencia helyszínéről, telefonon.

“Magyarország számára azért is különösen értékes a konferencia megrendezésének lehetősége, mert reményeim szerint a hazai infokommunikációs vállalkozásoknak nemzetközi szakértői közönség előtt is alkalmuk nyílik a bemutatkozásra, szakmai kapcsolatok kialakítására és a tudásmegosztásra” – mondta a miniszter Dohában, a katari fővárosban.

“Budapest európai helyszínként különösen vonzó, könnyen elérhető az európai országok számára” – mutatott rá a miniszter, hozzátéve, hogy a magyar főváros az elmúlt években igazi világvárossá nőtte ki magát, amely fejlett infrastruktúrával, világszínvonalú szolgáltatásokkal és a híres magyar vendégszeretettel várja a konferencia résztvevőit.

Kifejtette: a kormány a fővárossal és az IKT szektor szereplőivel szoros együttműködésben kíván dolgozni a rendezvény sikere érdekében. Úgy vélte, a rendezvény és kapcsolódó eseményei újfent megvilágítják Magyarország összekötő szerepét a nyugati és a keleti régiók között.

Ágazati szempontból is izgalmas a budapesti helyszín, a magyar szakemberek a távközlés és az informatika kezdetei óta számos nagyszerű tudományos teljesítménnyel és innovációval járultak hozzá az ágazat fejlődéséhez. Az IKT szektornak azonban nem csupán múltja, hanem biztató jelene és még ígéretesebb jövője is van Magyarországon – mutatott rá.

A nemzeti fejlesztési miniszter kiemelte, hogy a kormány az IKT-iparágra a nemzetgazdaság egyik kitörési pontjaként tekint. A nemrégiben elfogadott, a 2014-től 2020-ig tartó időszakra vonatkozó Nemzeti Infokommunikációs Stratégia új fejezetet nyithat a magyar távközlésben és informatikában, és jól illeszkedik az ITU Telecom World 2015 célkitűzéseihez.

A Nemzetközi Távközlési Egyesület (International Telecommunication Union, ITU) az ENSZ legfontosabb infokommunikációs területen működő, globális intézménye, feladata a nemzetközi távközlési együttműködés segítése.

Az eredetileg Nemzetközi Távíró Egyesület (International Telegraph Union) néven 1865-ben Párizsban alapított szervezethez Magyarország 1866 január elsején csatlakozott. A genfi székhelyű szervezet 193 tagállamában jelenleg közel 700 ágazati és társult tagja van.

A 2014-es Telecom World konferenciának Doha ad otthont 2014. december 7. és 10. között. Magyarország számára a konferencia rendezési jogát 2014. december 9-én ceremoniális keretek között adja át a korábbi rendező ország, Katar.

Az ITU Telecom Word egy olyan globális rendezvény, ahol az információs és kommunikációs technológiák fejlesztői, kormányzati szereplők, szabályozó hatóságok, vezető iparági szereplők találkoznak egy többnapos konferencia keretében a legújabb trendek bemutatása, iparági és kormányzati kapcsolatok kialakítása, illetve elmélyítése érdekében. A rendezvény lehetőséget ad állam- és kormányfők találkozására, ENSZ szakmai szervezetek, szabályozó hatóságok és ipari vállalatok vezetőivel.

Forrás: kormany.hu
Fotó: ITU Pictures

2014. december 10. 15:47 | Magyar sikerek