36942_copy_3_twitter_infotér

Segíthet azonosítani a szívbetegség szempontjából kockázatos helyzetben lévő közösségeket és azok pszichológiai jólétéről is sokat elárulhat a Twitter – derült ki ausztrál és amerikai kutatók tanulmányából.

A Melbourne-i Egyetem és az amerikai Pennsylvaniai Egyetem kutatóinak eredményei szerint az olyan negatív érzelmű szavak, mint a “gyűlöl” és az “unott” ismétlődő előfordulása egy közösség tagjainak Twitter-bejegyzéseiben, összefüggött a szívbetegségek magasabb arányával az adott közösségben, még az olyan tényezők figyelembevétele után is, mint a jövedelem és az iskolai végzettség.

A Psychological Science című folyóirat jövő havi számában megjelenő tanulmány készítői az Egyesült Államok 1300 megyéjéből – ez az ország népességének 88 százalékát lefedi – származó, véletlenszerűen kiválasztott bejegyzéseket vizsgáltak meg. Az eredmények szerint az olyan pozitív töltetű kifejezések, mint a “csodálatos” és a “barátok”, ugyanakkor a szívbetegségek alacsonyabb kockázatával voltak összefüggésben.

A gyűlölködés és a krónikus stressz a szívbetegség ismert rizikófaktorai közé tartoznak. A szakemberek szerint azzal, hogy a Twittert használják a legkockázatosabb helyzetben lévő közösségek azonosítására, jelentősen csökkenthetik a nagyobb volumenű kiértékelések jelenlegi költségeit.

A kutatóknak a Twitter nyelvezetét elemző rendszere sokkal jobban működött annál a modellnél, amely tíz gyakori tényezőt, köztük a dohányzás és az elhízottság arányát figyelembe véve mérte fel, hogy egy adott közösség esetében milyen magas a szívbetegségek előfordulásának kockázata.

A Melbourne-i Egyetemen dolgozó Margaret Kern, a tanulmány vezető szerzője szerint a közösségi média “új határterületet jelent a társadalomtudományi kutatás számára”. Mint azt közleményében aláhúzta: “arra használni a Twittert, hogy belessünk egy közösség kollektív mentális állapotába, hasznos eszköz lehet a járványkutatásban és a közegészségügyi intézkedések hatékonyságának felmérésében is”.

“Nem tudjuk megjósolni, hogy egy közösségen belül hány szívroham fog bekövetkezni egy adott időkereten belül, de a nyelvezet segíthet feltérképezni azokat a helyeket, ahol közbelépésre van szükség” – hangsúlyozta Kern.

Forrás: Infotér
Fotó: Infotér

2015. január 26. 15:22 | Digitális írástudás, eEgészségügy