Könnyedén komoly összegeket lehet elkölteni szoftverekre, de ha kicsit kutakodunk, ingyen is megoldhatjuk mindezt. Adunk néhány tippet.
A karácsonyra frissen vásárolt, vagy bővített vagy kapott hardver szépen muzsikál, de mostanra rájöttünk, hogy a költekezésnek messze nincsen vége – a szoftverek beszerzése legalább ennyire sok pénzt igényel. Persze a neten lépten-nyomon beleakadunk ingyenes ajánlatokba, freeware-gyűjteményekbe, de ezek java része hulladék, vagy csak egy speciális feladatra jó, így végül oda jutunk, hogy egy fizetős programot 6-8 ingyenessel tudunk csak kiváltani, ami rengeteg tárhelyet foglal és a gépet is teleszemeteli. Segítünk néhány példával abban, hogy legalább a nagy kiadásoktól megmeneküljünk.
Operációs rendszer
Itt van máris a legégetőbb kérdés, a Windows. Ha a géppel kaptuk, nincsen gond, erre már nem kell költeni, ha azonban FreeDOS-os, vagyis teljesen üres gépet vásároltunk a leheletnyivel vonzóbb ár miatt, most főhet a fejünk, ugyanis egy Windows licenc nem olcsó mulatság. Szerencsére a kisebb boltokban simán eladják nekünk az OEM licencet 25-30 ezer forintért, ám ez is komoly összeg, főleg egy 100-150 ezer forintos géphez viszonyítva, amire minden megtakarított pénzünk ráment. Ha mindenképpen ragaszkodunk a Windowshoz, használjuk ki a Windows 10 kipróbálási lehetőségét és telepítsük az ingyen használható Windows 10 Technical Previewt, melyet várhatóan nyár elejéig használhatunk. Addig vagy jön egy születésnap, amire kérhetünk Windows licenct, vagy összegyűjtünk annyit, hogy megvehessük azt a boltban.Aki használni szeretné gépét, csak keveset játszana és ingyen szeretne gyors, megbízható és biztonságos rendszert, válassza a Linux Mintet, ami a legjobb végfelhasználói Linux disztribúció egyszerű, magyar kezelőfelülettel, alkalmazás áruházzal és Ubuntu alapokkal.
Office
Az Office nem olcsó, feltéve, ha dobozos, Microsoft verziót vásárolnánk. Ehelyett választhatjuk az előfizetéses Office 365-öt, amely mellé havi 60 perc Skype telefonhívást és korlátlan OneDrive tárhelyet is kapunk. Ha ez sem tetszik, még mindig ott a LibreOffice, ami ingyenes, gyors, magyar, vagy szótára és kezel mindenféle irodai fájlformátumot.Ha mégis ragaszkodunk a Microsoft Office-hoz, akkor sem kell kalózkodnunk. Az Online Office csomag MS fiókkal ingyen használható, és a böngészőben az asztali program tökéletes mását kapjuk rengeteg funkcióval és felhőbe mentéssel.
Vírusvédelem
Itt is könnyedén el lehet szórni 10-15 ezer forintot évente, pedig ha odafigyelünk, kevesebből is megoldhatjuk. Ha ingyenes megoldást választunk, várhatóan nem lesz teljes körű a védelem, ezért érdemes egy kémprogram-eltávolítót és egy tűzfalat is telepíteni. Ha PC World előfizetők vagy vásárlók vagyunk, havonta ingyenes kód jár az ESET Smart Security-hoz, a G DATA-hoz és más egyéb védelmi programokhoz – ez a legolcsóbb és legjobb megoldás – mi is ezt használjuk.
Kép- és videoszerkesztés
Adobe Photoshop és Premiere csak a profiknak kell, de ők meg is keresik a szoftverek árát. Ha mégis ehhez ragaszkodunk, nézzük át az előfizetéses ajánlatot, amely igazán barátságos (az eredeti árakhoz képest). Ingyenes programok közül az egyik legprofibb a GIMP, vagy kipróbálhatjuk az egyszerűbb Paint.Net-et is, ha pedig csak effekteket szeretnénk a képeinkre és látványos meghívókat, lapokat készíteni, használjuk az akár böngészőből futtatható Pixlrt. Képrendezőnek ott a Google Picasa, nézegetőnek pedig az Irfanview.