index fotó

A Microsoft ugyanazt ígéri a Windows 10-zel, amit többé-kevésbé már az operációs rendszer 8-as kiadásával is el szerettek volna elérni: minél nagyobb átjárhatóságot a különböző típusú eszközök között.

A 10-es verzió legutóbbi tesztverziójának kipróbálásánál ugyanakkor úgy tűnt, hogy az univerzális appokkal sokkal jobb eredmény várható ezen a téren, mint az előd esetében. A Windows 10 egyik különlegessége ugyanis, hogy ugyanolyan appok futnak majd rajta, mint az okostelefonokra szánt Windows Phone 10 platformon.

Windows 10: a régi Windowsnak annyi

A Microsoft már nem finomkodik az hagyományos start menüvel és a régimódi ablakokkal, hanem összemossa azokat a modern kezelőfelülettel. Ettől lesz jó az egérrel és érintőkijelzővel is működő hibrid koncepció.Tovább

A tesztünkben még csak a térképpel lehetett ezt kipróbálni, most viszont megjelent az Office irodai programcsomag legújabb változatának tesztverziója is, amely már letölthető, így a gyakorlatban is ki lehet próbálni a jövő Windows-élményét

Azaz ki lehetne, ha telefonra is kijött volna már a csomag. Ennek hiányában épp az appok univerzális jellege nem látszik még, de a cég azt ígéri, hamarosan ezek is megérkeznek. Addig is a két héttel ezelőtti bemutató videóján lehet megnézni őket működés közben.

Forrás: Index
Fotó: Index

2015. február 5. 12:07 | Még több informatika