shutterstock_163791770

Kedves Lányok! Érdekelnek benneteket a „fiús” szakmák? Hallottatok már a „Lányok Napja” akcióról? A kampány fő célja a pályaválasztás előtt álló lányok érdeklődésének felkeltése a mérnöki, informatikai, és egyéb jövő-orientált szakmák iránt.

Emellett az akció fel kívánja hívni az említett területeken működő, innovatív kis- és középvállalkozások figyelmét a lányokra, mint potenciális, jól képzett munkaerőre.  A „Lányok Napja” végül, de nem utolsó sorban a szülők és a közvélemény figyelmét is fel akarja hívni arra, hogy a hagyományosan férfi-többségű szakmákban egyre növekszik a nők iránti igény.

A „Lányok Napja”  valójában egy interaktív nyílt nap, melynek során a program résztvevői – középiskolás lányok – betekintést nyerhetnek egy-egy, Magyarországon vezető szerepet betöltő vállalat, cég, intézmény vagy egyetemi laboratórium életébe.  A lányoknak az új ismeretek megszerzésén túl lehetőségük nyílik a tapasztalatgyűjtésre, továbbá megismerhetnek olyan nőket, akik már sikeres karriert futottak be a kutatásban, illetve a mérnöki pályán.

A Lányok Napja 2015. április 23-án kerül megrendezésre. 

Programra jelentkezni 2015. április 13. éjfélig van lehetőség! Az akcióról bővebb információt, illetve a regisztráció részleteit az alábbi honlapon olvashatjátok!

Forrás: http://www.lanyoknapja.hu/

2015. április 1. 08:39 | eMunka, Nők és infokommunikáció, Vezető cikk