the word e-ticket connected to a computer mouse illustration des

A Nemzeti Mobilfizetési Zrt hamarosan induló nemzeti elektronikus jegyrendszer platformja (nejp) az egységes magyar intelligens közösségi közlekedés egyik alappillére, a smart city megoldások része lehet – jelentette be a Nemzeti Mobilfizetési Zrt. vezérigazgatója sajtótájékoztatón szerdán Budapesten.

Veres Mihály hozzátette: a jól működő, átjárható smart-rendszerekhez egységesíteni kell a meglévő rendszereket, a cég feladata a közszolgáltatások bevezetése a smart (intelligens) korszakba. A smart fejlesztésekkel létrejövő “okos városok” minimális erőforrás felhasználásával, maximális hatékonysággal biztosítanak innovatív technológián alapuló szolgáltatásokat – mondta.

A rendszer idén még kísérleti jelleggel, jövő tavasztól élesben fog működni Debrecenben, 2016 végén pedig országosan – jelezte. Tájékoztatása szerint a nejp-projekt megvalósulásával lehetővé válik a valós idejű, egységes utastájékoztatás az egész ország területén, és a multimodális utazástervezés. A fejlesztésnek több eleme van, egyebek mellett az intelligens kártya vagy az elektronikus jegy bevezetése. A fejlesztési költségekről elmondta: a jelenlegi nemzetközi trendekhez képest lényegesen olcsóbb, hiszen a rendszer alapját képező know-how-t is a társaság dolgozta ki. Beszámolt arról is, hogy a terveik között szerepel a smart parkolási rendszer bevezetése 76 hazai településen, ahol a közterületi parkolók mellett cél a mélygarázsok integrációja, valamint a piaci szereplőkkel közösen új szolgáltatások bevezetése. Ez jelenleg 74 településen elérhető – jelezte.

A Nemzeti Mobilfizetési Zrt. a jövő mobilitás-szolgáltatásai közé sorolja a parkolási és közösségi közlekedési rendszerek integrációját, a P+R szolgáltatások bevezetését, a városi közutak forgalomterhelésének csökkentését, illetve a városi és elővárosi közösségi közlekedés kihasználtságának növelését – ismertette. Kitért arra, hogy a társaság fejlesztései iránt komoly nemzetközi érdeklődés mutatkozik.

Skultéty Tamás, a Bay Zoltán Alkalmazott Kutatási Közhasznú Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója elmondta: a kutatások célja a piacközeli fejlesztések megvalósítása. A Nemzeti Mobilfizetési Zrt.-vel szoros együttműködésben dolgoznak, a munka várhatóan 2016-ra fejeződik be. A smart-szolgáltatások a világban nincsenek összekapcsolva, szigetszerűen működnek. Magyarországon az ország mérete miatt könnyedén és hatékonyan lehet bevezetni ezeket a szolgáltatásokat. A nejp-projekt megvalósításával és a mobilparkolással az ország a hazai közösségi közszolgáltatásokkal a globális smart-fejlesztések ranglistájának előkelő helyére kerülhet – vélekedett.

Veres Mihály szólt arról is, hogy a munkájukhoz országos piacmérést terveznek, a zrt. reprezentatív véleménykutatás keretében felméri a lakosság, az önkormányzatok smart city fejlesztésekkel kapcsolatos ismereteit, preferenciáit és igényét. Elmondta: a cég működteti a Nemzeti Mobilfizetési rendszert, a Mobilparkolást, és biztosítja az autópálya-matricák és e-útdíj mobilfizetéssel történő megvásárlását.

A cég piaci részesedése jelenleg 4-5 százalékos, 12 viszonteladó partnerrel dolgoznak.

Forrás: hirado.hu

2015. május 4. 14:56 | eÜgyintézés