251396-331674986

Potenciálisan 250 ezer állami tulajdonú ingó vagyon, mintegy 12-13 milliárd forint értékben kerülhet fel az elektronikus aukciós rendszerbe (e-licit) – mondta Fónagy János, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium parlamenti államtitkára a rendszer elindítása alkalmából tartott sajtótájékoztatón szerdán, Budapesten.

A rendszert 29 millió forintért építette ki a T-Systems, az árban szerepet játszott az is, hogy a cégnek egy meglévő megoldását kellett applikálnia – válaszolta újságírói kérdésre Halasi Tibor, a rendszert működtető Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) Zrt. igazgatósági elnöke, aki az átláthatóságot és a nyilvánosságot teljes körűen biztosító rendszert elindította.

Az Elektronikus Aukciós Rendszer olyan online árverési felület, amelyen a magyar állam tulajdonában álló, az állami feladat ellátásához nem szükséges vagyontárgyakra lehet licitálni.

A költséghatékonyság mellett a rendszer nagy előnye, hogy a hagyományos eljárásoknál sokkal gyorsabb, rugalmasabb és olajozottabb értékesítési folyamatokat tesz lehetővé. Az earveres.mnv.hu oldalon ügyfélkapus regisztrációt követően lehet licitálni.

Dr. Halasi Tibor a sajtótájékoztatón hangsúlyozta: „A rendszerről elmondható, hogy a XXI. század elvárásainak megfelelő technológiát alkalmaz, költséghatékonyabb és gyorsabb, mint az eddigi módszerek. A vevőjelöltek szélesebb köréhez juthat el, ezáltal erősítve a versenyt az értékesítések során.”

Forrás: PRIM hírek
Fotó: PRIM hírek

2015. szeptember 17. 12:08 | eDemokrácia, eÜgyintézés