Portrait of young happy woman sharing his photo and video files

A ma emberének 13 milliszekundum is elég ahhoz, hogy megértse, mi van egy képen, viszont 8 másodpercnél tovább nem is nagyon lehet lekötni a figyelmét. A millenárisok (1980 és 2000 között születettek) forradalmasítják a munkahelyi kommunikációt: előszeretettel használnak képeket, és az ezek megjelenítését segítő eszközöket gondolataik kifejezésére.

Ez a munkaadókat is új kihívás elé állítja.Egy 2013-as felmérés (Potter, 2013) szerint az emberek olyannyira hozzászoktak a gyors információáramláshoz, hogy mindössze 13 milliszekundum alatt képesek egy kép üzenetét megfejteni. A Statistic Brain saját, a millenáris generáció információfogyasztási szokásait vizsgáló tavalyi kutatása pedig azt állítja: az elmúlt 15 évben az emberi figyelemküszöb 12 másodpercről 8-ra esett vissza. Ez azt jelenti, hogy a közlőnek csupán 8 másodperc áll rendelkezésére, hogy felkeltse egy mai fiatal figyelmét. Ugyancsak ők tanácsolják a cégeknek, hogy gyakrabban alkalmazzanak vizuális eszközöket a munkahelyi kommunikációban, mert ezek sokkal erőteljesebben hatnak a fiatal munkavállalókra.

Ez egybecseng a Potter azon kimutatásával, amely szerint az elmúlt két évben rekord mértékben, 60 százalékkal nőtt az az idő, amit az emberek YouTube videók nézésével töltenek el. A mobil eszközökön a növekedési ütem a 100 százalékot is elérte, így a YouTube videók több mint felét ma már mobil eszközökön tekintik meg az emberek.A vizualitás előtérbe kerülését jelzi az emberek egymás közötti kommunikációjának megváltozása is. Egy tavalyi kutatás (TalkTalk and Bangor University professor) szerint a britek 62 százaléka állította, hogy gyakrabban használja a smiley jeleket az írott kommunikációban, mint akár két évvel ezelőtt, a 18-25 éveseknek pedig a 72 százaléka nyilatkozott úgy, hogy smiley-kkal könnyebben fejezi ki magát. Az Instagram ma már 400 millió felhasználóval rendelkezik, és minden egyes napon 80 millió fotót osztanak meg ezen a platformon.

Korábbi kutatások is bizonyítják, hogy az Y generáció kommunikációs, információbefogadási szokásai a munkahelyek számára is kihívást jelentenek, hiszen alkalmazkodniuk kell a fiatalok igényeihez, ha magukhoz akarják csábítani és meg akarják tartani őket. 2020-ra minden második munkakereső már az Y generáció tagjai közül kerül ki. Ahhoz, hogy a tehetséges, fiatal munkavállalókat megszerezzék és megtartsák, a cégeknek olyan kollaborációs, az innovációt, a rugalmas munkavégzést és a hatékonyságot elősegítő digitális eszközöket kell a munkavállalók számára rendelkezésre bocsátani, amelyekhez korábban a magánéletben és tanulás közben már hozzászoktak. A Microsoft irodai alkalmazásainak ismerete ma már alapkövetelmény, jól fizető álláshelyet e nélkül nem nagyon lehet találni. Érdemes lehet azonban olyan, a vizualitást előtérbe állító szoftverekhez is hozzáférést biztosítani, mint például a Sway, amelyet a fiatalok előszeretettel használnak ötleteik, mondanivalójuk megjelenítésére. A PwC felmérésében megkérdezett fiatalok 78 százaléka állította azt, hogy ezek az eszközök a munkavégzésüket hatékonyabbá teszik.

Azok a munkaadók, amelyek képesek korszerű munkakörnyezetet biztosítani, nagyobb eséllyel kelthetik fel a fiatal munkavállalók érdeklődését, akik – a Deloitte tanulmánya szerint – jóval elégedettebbek és kevésbé váltanak munkahelyet is, mint azok, akik a csapatmunkát és az innovációt háttérbe szorító munkahelyeken dolgoznak. Másfelől, az az új nézőpont, amit a fiatal munkavállalók bevisznek a cégek életébe, segíthet számukra megszólítani az új technológia használatához hozzászokott fogyasztókat, ügyfeleket, és lépést tartani a technológiai változásokkal.

Forrás: PRIM hírek