51049_copy_3_startupok_ejszakaja_

Startupok Éjszakája címmel, Tarlós István főpolgármester védnöksége alatt rendezett nagyszabású eseményt a Budapesti Vállalkozásfejlesztési Közalapítvány (BVK) 2016. november 23-án, este a Bálna Budapest központban. Több mint 200 érdeklődő látogatott el az idén második alkalommal megrendezett eseményre, melyen a magyar startup világhoz kötődő közszférabeli szervetek, vállalati programok, inkubátorok és startupok egyaránt képviseltették magukat.

Szalai Piroska, a BVK kuratóriumi elnöke megnyitó beszédében elmondta, hogy a Közalapítvány koordinatív szerepet tölt be a fővárosban működő, startup témában érintett szereplők között. A BVK tevékenységének egyik főpilléréhez, az innovatív vállalkozásfejlesztéshez kapcsolódóan az elmúlt két és fél évben 12 ezer fő részvételével, több mint száz rendezvényt szervezett. Szalai Piroska fontosnak tartja az innováció területén aktív fiatalok vállalkozói kompetenciáinak fejlesztését. A BVK „Díj az Európai Vállalkozások Ösztönzéséért 2016” díjat nyert Smart Programjának keretein belül, együttműködő partnerekkel szervezett BE SMART versenyeken már 85 startup vett részt, melyek közül 19 győztes vállalkozásnak külföldi bemutatkozásra nyílt lehetősége – számolt be a kuratóriumi elnök. Az elmúlt 13 hónapban a BVK öt delegációt küldött különféle startup és üzleti eseményekre Budapest testvérvárosaiba: Bécsbe, Szentpétervárra, és több alkalommal Tel-Avivba is.

Dr. Bagdy Gábor Budapest Főváros főpolgármester-helyettese megköszönte a BVK munkáját, és hangsúlyozta, hogy Budapestnek még vállalkozásbarátabbá kell válnia, melynek egyik útja a startup ökoszisztéma fejlesztése. A főpolgármester-helyettes elmondta, hogy a főváros segítséget szeretne nyújtani a fiataloknak friss és új gondolataik, terveik kivitelezéséhez, például olyan inspiráló helyszínek biztosításával, mint a Budapest Bálna.

Innovatív metropoliszok – hasznos leckék

A rendezvényen Innovatív metropoliszok – hasznos leckék címen kerekasztal-beszélgetésre került sor, melyen Sándorfi Eszter, a Külgazdasági és Külügyminisztérium Tudománydiplomáciai Főosztályának főosztályvezetője, Azbej Trisztán Ph. D, Magyarország Tel-avivi Nagykövetségének tudományos és technológiai attaséja, Ilan Brant, az Euroapex Israel üzletfejlesztési tanácsadója, Takács Zoltán, a Telenor innovációs alelnöke és Pereczes János, MKB Bank vezérigazgatói szakmai titkára vettek részt. A beszélgetést Dr. György László, a Századvég Gazdaságkutató Zrt. vezető közgazdásza moderálta.

Dr. György László elmondta, hogy a Századvég Gazdaságkutató Zrt. 2016. októberében létrehozta a Smart Solution Klasztert, melynek az egyik célja az, hogy a magyar smart city infrastruktúra és környezet fejlesztésében részt venni tudó, és ahhoz hozzáadott értéket hozzátenni képes szállítókat hálózatba szervezze, illetve a stratégiai partnerséget a magyarországi nagyvárosokkal fejlessze.

„A külgazdaságot kutatás-fejlesztés, innováció és startupok nélkül nem lehet tágabb keretbe helyezni” – jelentette ki Sándorfi Eszter. A főosztályvezető ismertette a magyar tudományos közösség érdekében működő tudományos és technológiai (TéT) szakdiplomáciai hálózat feladatait, melyek között az egyik legfontosabb az információk közvetítése. A TéT attasé tevékenysége kiterjed a természettudományos kutatás, a műszaki tudományok, a technológia- és termékfejlesztés, valamint az innováció területének nemzetközi képviseletére. Az attasék egyszerre szolgálják a magyar tudományos kutatás és tudományszervezés intézményeit, a magyar kutatóközösséget és ápolják a kapcsolatot Magyarország legfontosabb tudományos partnereivel.

Takács Zoltán bemutatta a hazai első vállalati akcelerációs programot, a Telenor Accelerate programját, melyben versenyeztetés útján kiválasztott öt startupot mentorálnak három hónapon át. A startupok képzési programon vesznek részt, közösségi munkaterekben dolgozhatnak, igénybe vehetik a Telenor és más támogatók szolgáltatásait. A három hónap elteltével a startupok egy demo nap keretein belül befektetőknek mutatkozhatnak be. „Biztosak vagyunk benne, hogy a program végén a mentorált startupjaink sokkal nagyobb tudással, tapasztalattal, és egy letisztultabb képpel rendelkeznek majd, mint amikor beérkeznek hozzánk” – mondta az innovációs alelnök.

Ázbej Trisztán Magyarország Tel-avivi Nagykövetségének tevékenységét ismertetve elmondta: „feladataink közé tartozik, hogy a bevett gyakorlatokat megértsük, feltérképezzük, és ezek itthoni adaptálásának lehetőségét megvizsgáljuk. Ezen kívül magyar startupokat viszünk Izraelbe, hogy megismerjék az ottani innovációs ökoszisztémát, és üzleti, illetve stratégiai partnereket szerezhessenek”. A tudományos és technológiai attasé szerint mind a sikeres és jól felépített innovációs támogatás politikának, mind népkarakternek, mind a kényszerhelyzetnek szerepe van Izrael globális innovációs központtá válásában.

Ilan Brant elmondta, hogy az utóbbi két és fél évben több mint 100 magyar startuppal találkozott, és úgy látja, hogy hazánkban a fejlődés érdekében a legfontosabb lenne minél több inkubátort és akcelerátor programot létrehozni.

Pereczes János bemutatta az MKB Fintech programját, amely egy fintech akadémiai előadássorozattal kezdődött, jelenleg pedig az MKB startup versenyére várják a jelentkezőket. A bank öt területet jelölt meg, amin szívesen látnának cégeket-ötleteket: személyes pénzügyi menedzsment, Big Data megoldások a bankoknál tárolt adatvagyon feldolgozására, digitális fizetések, akvizíciós megoldások és vagyonmenedzsment. A startupoknak több szűrőn kell átmenniük, de már idén tudni fogják, hogy beköltözhetnek-e az MKB inkubátorába, ahol mentorok, közös irodai tér, és egy olyan banki sandbox várja őket, ahol valós adatokon tesztelhetik az ötleteiket.

Startupok, budapesti startup programok, networking

Ezután fővárosi startup programok – a BVK Smart Program, az MNKH Innotrade programja, az Újbudai Spin-off Klub, a Mosaik Co-working és a H13 Diák és Vállalkozásfejlesztési Központ – valamint néhány általuk mentorált startup – GrantedBy.Me, Sybrillo, Hand in Scan, Shinrai – mutatkozott be.

A kötött program befejeződése utána a Bálna nagyterme átalakult, a résztvevőknek kellemes körülmények között, kávéházi hangulatban nyílt lehetőségük networkingre, kapcsolatépítésre.

Forrás: Infotér
Fotó: Infotér

2016. december 1. 16:39 | Digitális írástudás, eMunka, Haladó