Újabb eszközt ad a Google a szülők kezébe, amellyel a 13 év alatti gyerekek alkalmazáshasználatát távolról felügyelhetik a képernyő előtt töltött időtől a konkrét appok engedélyezéséig vagy elutasításáig.
Új szolgáltatást kínál szülők számára a Google, amellyel a 13 év alatti gyerekeik okostelefonos és tabletes alkalmazáshasználati szokásait fogják tudni felügyelni a rendszer tesztidőszakát követően. A Family Linkkel egyszerre lehet távolról figyelemmel követni a képernyő előtt töltött időt, a letöltött alkalmazásokat, és hogy meddig aktív a kijelző, vagyis mikor kezdődik az alvásidő – tájékoztat róla a Google blogján Pavni Diwanji fejlesztési igazgató. A korhatár azért lényeges, mert a 13 év felettiek hozhatnak létre maguknak Google fiókot, az ennél fiatalabbak pedig szüleikkel közösen, hamarosan pedig csak ezen a szolgáltatáson keresztül. Idősebb korúaknál is használható a távfelügyelet, ha a gyerek ebbe beleegyezik, viszont az egyelőre nem megoldott, hogy már létező fiók fölött a szülők később vegyék át az irányítást.
A felügyeleti rendszer használatához először a szülőknek kell letölteni az alkalmazást legalább Android 4.4-es rendszert futtató okostelefonokra – egyelőre iOS készülékeken nem elérhető. Erről hozható létre a 13 alattiak Google profilja, illetve a hozzá tartozó beállítások, majd pedig a gyerek is beléphet a fiókjába, ha a telefonja legalább Android 7.0 rendszert vagy bizonyos típusú (Alcatel, LG, Samsung) telefonokon 6.1 rendszert futtat.
Beállítható egyrészt a napi képernyő előtt tölthető limit, másrészt az “alvásidő”, amikor a gyerek nem használhatja az alkalmazásait. Továbbá a szülő azt is ellenőrizheti az appon keresztül, hogy gyermeke melyik alkalmazással hány percet töltött az elmúlt egy hétben vagy egy hónapban, így kiszűrheti például a túlzott játékhasználatot. Arra viszont figyelmezteti a Google a felhasználókat, hogy a háttérben futó alkalmazásokat kevésbé tudja kezelni, mint például a zenelejátszók vagy a chatprogramok.
Nem állít be a Google olyan alkalmazásokat, amelyet a gyerekek nem tölthetnek le; maguk az alkalmazások viszont rendelkezhetnek alapértelmezett szűrőbeállításokkal a fiatalok védelme érdekében. Ebben hasonlít a Family Link az Apple felügyeleti megoldásához, amely szintén nem javasol magától appokat, hanem a felhasználóra hagyja a döntést. Részben abból a célból hozta létre a cég a Family Linket, mivel családonként eltérő, hogy mit engedélyeznek a szülők a gyerekeiknek. Úgyhogy a szolgáltatással mindenki maga döntheti el, hogy a gyerek letöltési kérelmét elfogadja vagy elutasítja adott esetben. A TechCrunch ezzel kapcsolatban arra hívja fel a figyelmet, hogy a szülők csak az alkalmazás értékelése alapján tudnak dönteni arról, hogy melyek lehetnek hasznosak, de az alkalmazásboltokban található csillagozás sokszor félrevezető, ezért a szülőknek érdemes több időt fordítaniuk a döntésre.
Valamelyest hasonlít a rendszer az iskolai felhasználást célzó Microsoft Intune for Education szoftverre, ahol a rendszergazdák és a tanárok konfigurálhatják előre az eszközöket, majd pedig távolról felügyelhetik a használatukat. A Family Link ehhez hasonló szolgáltatást az otthoni, illetve szabadidős elfoglaltsághoz nyújt a mobilokon és tableteken. Bár az alkalmazás még kezdetlegesnek tűnik, de a tesztidőszakot követően valószínűleg még fejlődni fog, és az mindenképpen hasznos, hogy a szülők a kisebb gyerekek mobilos eszközhasználatát jobban támogatni tudják (más Google Tanterem alkalmazásban a házi feladatot is ellenőrizhetik), amennyiben ők rendelkeznek a fejlesztéshez szükséges alapismeretekkel.
Egyelőre a Family Link csak androidos készülékekről használható a korai hozzáférési program keretében amerikai szülők számára.
Forrás: hwsw.hu