Kategória: Magyar sikerek
Magyar innovációvédelmi szoftver sikere az Egyesült Államokban
Hamisításokat leleplező innovációvédelmi szoftverével nagy sikerrel mutatkozott be a Nemzetközi Védjegy Szövetség (International Trademark Association – INTA) kaliforniai kongresszusán egy magyar szabadalmi és védjegy iroda – közölte a Magyar Szellemi Tulajdonvédelmi Egyesület.
Tovább »Régészeti térinformatikai labort adtak át Esztergomban
Régészeti térinformatikai laboratóriumot adtak át pénteken Esztergomban, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem régészeti tanszékének gyakorlati képzőhelyén – tájékoztatta a tanszékvezető az MTI-t.
Tovább »Világelsők között a magyar hackerek
A világ egyik legrangosabb hackerversenyén bizonyított a budapesti Műegyetem Hálózati Rendszerek és Szolgáltatások Tanszékének csapata. Távolból, virtuálisan, végig a Műegyetem negyedik emeletén ülve, de élőben vívtak meg egymással a Santa Barbarai Egyetem szervezésében az iCTF verseny résztvevői. Ezúttal nyolcvannyolc team vetélkedett kilenc órán keresztül.
Tovább »Miskolc a világ legjobb szuperszámítógépes csapatai között
Egyedüli európai csapatként jutott a világ legrangosabb szuperszámítógép-versenyének tizenhatos döntőjébe a Miskolci Egyetem informatikuscsapata – tájékoztatta közleményében az egyetem szerdán az MTI-t.
Tovább »Magyar fejlesztés tölti a honlapok üres felületeit
Hazai startup fejlesztésének köszönhetően nincs több kihasználatlan, üres felület a weboldalakon. A CrocTech által alkalmazott technika valós időben kutatja fel a szabad helyeket, és azokat egy algoritmus alapján hasznos tartalmakkal, illetve hirdetésekkel tölti fel.
Tovább »Várost építettek a fiatal informatikusok
Tizenötezer látogatója volt az idei Szakma Sztár Fesztiválnak, melynek részeként rendezte meg a HTTP Alapítvány a szakmák Európa bajnokságának hazai informatikai válogatóversenyét.
Tovább »Magyar sikersztori a Big Data piacon
Néhány éve még két fejlesztővel alapították, mára távol-keleti óriások versenytársaként emlegetik az üzleti intelligenciával foglalkozó magyar Starschema-t.
Tovább »Mesés magyar fejlesztés gyerekeknek
A Bedtime Bedding nagyjából két év előkészítés után indított közösségi finanszírozási kampányt a Kickstarteren.A fejlesztés már a startnál sikert aratott, hiszen másfél nap alatt összegyűlt a kitűzött 16 ezer angol font (körülbelül 6,5 millió forint). A kampány május 30-ig fut.
Tovább »Megnéztük a jövő iskoláját, itt van Magyarországon
Miközben tőlünk nyugatra és keletre is a közoktatás egyik alapelemévé válik a programozás, addig Magyarországon a digitális írástudás elsajátításának lehetősége és megfelelő infrastrukturális támogatása még csak tervbe van véve.
Tovább »A BME diákjai nyerték meg a világ leghíresebb egyetemi hackerversenyét
A BME Hálózati Rendszerek és Szolgáltatások tanszékén működő CrySyS Lab IT biztonsági laboratórium idén 4. alkalommal szervezett diák hackercsapatot és indult el az amerikai UCSB által rendezett iCTF hackerversenyen (http://ictf.cs.ucsb.edu/).
Tovább »