Egyre több jel utal arra, hogy a női főnökök a sikeresebbek az amerikai cégvilágban. Egy mai hír szerint a női tehetségek felkutatása az új buzzword. Egyes kutatások azt mutatják, hogy akár a nagyvállalatok felsővezetésébe is ideje lenne sokkal több nőt bevonni. Az állítások egyike, hogy a cég működését zökkenőmentesebben képesek kormányozni a nők.
A fejlődés, vagy a válság kezelés tekintetében impulzívabbak a nők és sok esetben a döntéseik sokkal szociálisabbak, mint férfitársaiké.
Egy mai kerekasztal beszélgetésen is felvetődő kérdések folyamán azonban egyértelműnek látszik, hogy sokan nem hiszik el, hogy a női vállalkozók, a felsővezetők képesek a család és a karrier adta kihívásokat egyszerre megfelelni.
Egy amerikai szolgáltatás 8 millió dolláros indulótőkét gyüjtött – seed fázisban – egy kifejezetten nőknek szánt szolgáltatásra, amely női tehetségek felkutatását célozza. A Levo 22 városban kínálja szolgáltatásait a nőknek, illetve a tehetségeket kereső vállalatoknak. A cég dedikáltan a női tehetséggondozást, a női munkaerő megfelelő lehetőségekhez juttatását célozta meg.
Persze amióta a Yahoo-t egy nagyon tehetséges nő mentette meg a biztos bukástól egyre többen hiszik el, hogy azoknak a kutatóknak van igazuk, akik a nőket tartják jobb vezetőnek.
A Levo-t egyébként egy arab befektetési csoport találta befektetésre érettnek. A cég nem csak munkát kínál nőknek, mentorálja is őket, s erre tehetséges nőket kért fel. A vállalkozás sikerében bízó befektetők főleg abban látják a siker titkát, hogy weboldal személyesebb kiválasztást és hatékonyabb tehetség gondozát kínál San Francisco, Dallas, Chicago, London, és Vancouver női munkavállalóinak. –
Forrás: digitalhungary.hu