Virtuális valóságon alapuló kezelés segítheti a szélütésen átesett betegek javulását egy Új-Zélandon kidolgozott új számítógépes technológia. A szélütést túlélő betegek hamarosan talán az interneten férhetnek hozzá az eszközhöz, amely segíti a mindennapi életvitelhez szükséges memóriájuk javítását – írta hétfői közleményében Tania Mitrovic, a virtuális valóság terápiáját kifejlesztő Canterbury Egyetem kutatója.
A páciensek rehabilitációjához rendkívül fontos az úgynevezett prospektív emlékezetnek, vagyis annak a képességnek a javítása, hogy figyelmeztetés nélkül emlékszünk egy eltervezett tennivalóra, és meg is tesszük. “A szélütéses betegeknek gyakran károsodik ez a fajta memóriája, és ez akadályozhatja a mindennapi életüket: elfelejthetik bevenni a gyógyszerüket vagy más fontos elvégzendő feladatra nem emlékeznek. Ez a memória összetett gondolkodási képesség, mely többféle részképességből, a térbeli tájékozódásból, a múltra vonatkozó, úgynevezett retrospektív emlékezetből, a figyelemből és a végrehajtó működésből áll” – írta a kutató.
A vizuális képzelőerőn alapuló, számítógépes kezelést dolgoztak ki, mely megtanítja a pácienseknek, hogyan jusson eszükbe az elvégzendő feladat a kellő időben. A kezelés után a betegek először videó segítségével gyakoroltak, később a háromdimenziós virtuális valóságban. “Tavaly októberben fejeztük be a 15 páciens részvételével végzett vizsgálatot. Tíz hét alatt mindegyik beteg tíz alkalommal vett részt az egyszemélyes terápián. Ezt követően a vizsgálat azt mutatta, számottevően javult a résztvevők memóriája” – magyarázta el Mitrovic.
A kutatók azt szeretnék, ha a szélütésen átesettek az interneten ingyenesen hozzáférhetnének a tréninghez, mert ezzel javulhatna a mindennapi életük minősége, és az őket éjjel-nappal gondozók is némi szabad időhöz jutnának.
Forrás: hirado.hu
Fotó: Samsung-Oculus