shutterstock_161469815

“A jövő iskolája!” mottóval induló új kategória célja, hogy olyan kreatív pályaművek megszületését segítse elő, melyek az infokommunikáció oktatásban, a tudás megszerzésében betöltött jövőbeni szerepét járják körbe. A pályázaton minden magyarországi általános és középiskola indulhat.

Nyeremények

A nyertes intézmény közösségi tereihez térítésmentes WiFi lefedés, vagy ezzel egyenértékű infokommunikációs szolgáltatás a díj megnyerését követő következő tanévben, szeptembertől, egy éven keresztül

Az Invitel InnoSchool Díj pályázati feltételrendszere

Gondolkodjunk közösen, együtt a jövőről!

Az Invitel a korszerű technológiák elterjedését nemcsak üzleti működése révén, hanem társadalmi szerepvállalásában is elő kívánja segíteni. Ennek érdekében tovább bővíti az egyik legjelentősebb hazai innovációs versenynek számító InnoMax programot. 2015-től InnoSchool néven új kategóriát hirdet, amelyben valamennyi hazai általános-, és középiskola pályázhat.

Képzeld el, mit hoz az infokommunikáció 10 év múlva! Hasonló változásokat mint a televíziózás vagy az internet? Hogyan alakítja át a diákok közötti kommunikációt és az iskolában töltött mindennapokat? Milyenek lesznek az iskolai közösségek? Hogyan fogunk tanulni?
Képzeld el, és mutasd meg az InnoSchool pályázaton! Írd meg, alkosd és alakítsd a jövőt!

Nevezési határidő: 2015. március 31.

Részvételi feltételek 

  • A Pályázó kizárólag Magyarországon működő általános és középiskolai intézmény lehet.
  • Egy intézmény csak egy pályázattal indulhat. 
  • Amennyiben a pályázó intézmény általános és középiskola is egyben, mindkét intézményi rész külön indulhat a pályázaton.
  • A pályaművet az intézmény diákjai készítik el.
  • A pályázat igazoltan a Pályázó munkája.


Kategóriák

Az általános és a középiskolák pályaművei külön elbírálásban és díjazásban részesülnek, és mindkét kategóriában 1-1 díj kerül kiosztásra.  A pályázók a lenti témában két kategóriában indulhatnak a pályázaton:

  • általános iskola
  • középiskola

A pályázat benyújtásának módja

A versenyben pályaművek benyújtásával lehet indulni, melyek formátuma lehet:

  • videó
  • prezentáció
  • alkalmazás
  • esszé, tanulmány
  • vagy bármilyen technikával, technológiával készült anyag

A Pályázó a http://www.invitel.hu/innomax/innoschool_jelentkezes címen elérhető rövid űrlap hiánytalan kitöltésével pályázhat. 
Egy intézmény csak egy pályázattal indulhat.

A jelentkezés alapfeltételei

A pályázó mutassa be “A jövő iskolája” címmel elképzelt jövőbeni iskoláját az alábbi lehetséges, de nem kizárólagos szempontok szerint: Mi lesz a tudás elsajátításának jövőbeli módja? Milyen eszközökkel, módszerekkel szerzik meg a jövő diákjai az ismereteket? Hogy fog kinézni egy iskolai tanóra 10 év múlva? Milyen eszközök lesznek a tanteremben? Milyen lesz egy matematika, egy angol, vagy épp egy számítástechnika óra?

A pályázat a pályázati űrlappal kitöltésével válik hivatalossá. Az érvényes pályázat feltétele a mellékelt bemutató a pályamunkáról, amely lehet esszé, tanulmány, fényképekkel történő illusztráció, installáció, prezentáció, max. 10 perces videó, vagy bármilyen technikával, technológiával elkészített elektronikus anyag.

A pályázati anyagok kritériumai:  A videókat kizárólag videó megosztó portálon tudjuk elfogadni, pl. YouTube, Vimeo, Inda videó stb. A linkeket küldjék el! Azok a pályázatok kizárásra kerülnek, amelyek bemutatói nincsenek összhangban a benyújtott pályaművel.

A díj odaítélésének folyamata

A Pályázók pályázataikat a pályázat meghirdetésétől számítva, de legkésőbb 2015. március 31. napján éjfélig online módon nyújthatják be.

Az elbírálás szempontjai:

  • innovativitás 
  • eredetiség 
  • közösségre gyakorolt hatás

A szakmai zsűri a részvételi feltételeknek mindenben megfelelő pályázatok közül kiválasztja azokat, amelyeket a benyújtott pályázat alapján érdemesnek tart a Díj elnyerésére, és ezen pályázók képviselőit adott esetben egy személyes beszélgetésre is elhívja. 
Az eredményhirdetésre 2015 tavaszán kerül sor. A pályázattal kapcsolatos eseményeket folyamatosan nyomon követhetik a http://www.invitel.hu/innoschool honlapon.

Az “Invitel InnoSchool Díj”

Mindkét kategória zsűri által választott, általános valamint középiskolai kategória nyertese: 

  • Megkapja az “Invitel InnoSchool Díj” emlékplakettjét;
  • Korlátlan ideig jogosult az “Invitel InnoSchool Díj” cím viselésére és annak feltüntetésére;
  • Megjelenik a Díj ünnepélyes átadásán, ahol lehetőséget biztosítunk részére, hogy bemutatkozzon a média képviselőinek is;
  • Neve és a pályázat rövid bemutatása megjelenik az Invitel kiadványaiban, honlapján, sajtócikkeiben, egyéb kommunikációs anyagaiban.

Az InnoSchool kategória zsűri által választott nyertese a fentieken túl az alábbi anyagi jellegű nyereményben is részesül.

Az Invitel a nyertes intézmény közösségi tereihez térítésmentes WiFi lefedést, vagy ezzel egyenértékű infokommunikációs szolgáltatást biztosít. A díj a szerződést követő 12 hónapig, de maximum 2016. augusztus 31-ig vehető igénybe, egy tanéven keresztül. 

Forrás: pafi.hu

2015. március 11. 14:08 | Pályázatok