40426_copy_3_itp2015

Több mint 1100 résztvevővel 2015-ben rekordot döntött az Információs Társadalom Parlamentje. Az ötödik alkalommal megrendezett esemény idén a Digitális transzformáció alcímet viselte. A fókuszban a Digitális Nemzet Fejlesztési Program és a digitális technológiák üzleti integráltsága állt.

A második napon pedig az oktatás került a középpontba. Az Európai Bizottság mutatói alapján Magyarország az üzleti folyamatok informatizáltsága tekintetében jelentősen alulmard az unió más országaihoz képest. Kiemelten alacsony az elektronikus információcsere, a vállalkozások közösségi média használata, a felhő szolgáltatások igénybe vétele és a határokat átívelő online kereskedés.

Az Információs Társadalom Parlamentjének szervezői éppen ezért döntöttek úgy, hogy a Digitális transzformációt választják a 2015-ös évi konferencia alcímének.A nyitó előadást Varga Mihály tartotta. A nemzetgazdasági miniszter beszédében elmondta: az infokommunikációs szektor a fejlett gazdaságok egyik meghatározó ágazatává vált, ezért azok a vállalatok, amelyek nem tudnak élni az infokommunikációs technológia (IKT) lehetőségeivel, kizárják magukat a versenyből. Varga Mihály bejelentette: a kormány ebben az évben 2 milliárd forintos programot hirdet a kis- és középvállalkozások e-gazdasági lemaradásának csökkentésére, amelynek fontos eleme lesz a motivációs szemléletformálás és a kompetenciafejlesztés támogatása.

A rendezvényen részt vett Malcolm Johnson, az ENSZ infokommuniációs szervezete az ITU főtitkár helyettese is. 2015 október 12- 15. között ugyanis hazánk rendezi meg az ITU Telecom Word konferenciát. Malcom Johnson kiemelte, hogy ez kiváló lehetőség Magyarország és a magyar vállalkozások, startupok bemutatkozására. Hazánk megismertetheti azt, hogy milyen eredményeket ért el az infokommunikáció területén, bemutathatja a kormány legfontosabb intézkedéseit, és képviselheti álláspontját a szektort érintő kérdésekben.Az infokommunikációért felelős államtitkárság két vezetője: Kara Ákos és Solymár Károly Balázs arról tájékoztatta a jelen lévőket, hogy milyen stádiumban van a Nemzeti Infokommunikációs Stratégia végrehajtása. A szakemberek úgy látják: eddig minden a tervek szerint halad. Áprilisban megnyitották az oktatási és a kis- és középvállalkozások fejlesztéséről szóló pályázatokat, a szélessáv pályázat pedig kiírásra vár.

Az ITP konferencián Deutsch Tamás, az internetről szóló nemzeti konzultáció előkészítéséért és lebonyolításáért felelős miniszterelnöki biztos beszámolt az InternetKon aktuális állásáról. Mint mondta: egy hónap alatt közel tízezren töltötték ki az InternetKon kérdőívét. A miniszteri biztos hangsúlyozta a konzultáció lezárultát követő fél-egy évben születnek meg azok a döntések, amelyek eredményeként “valósággá válik a digitális fejlesztés Magyarországon.

Az Információs Társadalom Parlamentjének második napja az oktatás jegyében telt. Az Informatika a Társadalomért Egyesület ezen a területen azt kéri a kormányzattól, hogy javítsa a köznevelés versenyképességét. Ennek érdekében tegye kötelezővé az informatika oktatását a köznevelés minden évfolyamán, a vakon gépelés kerüljön be a tantárgyak közé, és a gyerekek tanuljanak számítógépes kódnyeleket.Czunyiné Bertalan Judit, köznevelésért felelős államtitkár előadásában azt hangsúlyozta, hogy a 21. század iskolájának a mindennapi társadalompolitikai kérdésekre kell valós választ adnia. Az államtitkár szerint a 2007-ben indult uniós pénzügyi időszakban túlzottan eszközközpontúak voltak a hazai digitális fejlesztések, nem jöttek létre azok a szükséges tananyagok és kompetenciák, amelyekre szükség van ahhoz, hogy lépést lehessen tartani az e területen zajló hatalmas tempójú fejlődéssel. A területen már történt előrelépés, de ennek ellenére igen jelentős lemaradást kell behozni.

Maruzsa Zoltán felsőoktatásért felelős helyettes államtitkár arról beszélt, hogy 2013-2014-ben már sikerült összehangolni az informatikusképzés területén az akadémiai és a piaci igényeket. Hozzátette: Magyarországon ma 19 helyen oktatnak informatikusokat, de figyelni kell a színvonal megtartására, és a lemorzsolódásra.

Forrás: Infotér
Fotó: Infotér