letöltés

Mintegy 3000 hazai mikro-, kis- és középvállalkozást (kkv) célzó infokommunikációs szemléletformáló és kompetenciafejlesztő program indult, amelynek nyitó eseményét Győrben tartották.

A Széchenyi 2020 Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program (GINOP) keretében megvalósuló, Modern Vállalkozások Programja – Vállalkozz digitálisan! elnevezésű projekt célja a magyar kkv-k informatikai képességeinek fejlesztése, ezáltal versenyképességük javítása, digitalizációjuk elősegítése. Jövő nyárig tart a kormány infokommunikációs szemléletformáló projektje, amelyben a Kormányzati Informatikai Ügynökség konzorciumi partnerként, mint projekt minőségbiztosító vesz részt.

Teltház volt a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK), az Informatika a Társadalomért Egyesület (INFOTÉR) és a Kormányzati Informatikai Fejlesztési Ügynökség (KIFÜ) által megvalósított, Modern Vállalkozások Programja – Vállalkozz digitálisan! elnevezésű projekt nyitó rendezvényén csütörtökön.

A konferenciát Dr. Parragh László, az MKIK elnöke nyitotta meg, beszédében hangsúlyozta: „A kamarai rendszer elkötelezett a modern technikák iránt, ebben is egyik fő küldetésünk a tudás és a gazdaság összekötése. Most induló programunkban, amelyet a mikro-, kis- és középvállalkozások digitális fejlesztésére, informatikai ellátottságuk javítására hívtunk életre, az vezérel bennünket, hogy a vállalkozások versenyképességének fejlesztéséhez járuljunk hozzá. Az ingyenes programban területi tanácsadók segítik majd a kkv-kat, célunk, hogy a résztvevő cégek ugrásszerűen fejlődhessenek a programban való részvétellel.”

A konferencián beszédet mondott Deutsch Tamás miniszterelnöki biztos: “A kormány stratégiai fontosságú programja a Digitális Jólét Program, amelyben kiemelt szerepet kap az, hogy a vállalkozások és minden magyar polgár az eddigieknél kedvezőbb feltételekkel juthassanak hozzá az internet alapú szolgáltatásokhoz. Ez vezérelte azt a javaslatot, amelynek értelmében a kormány ezen szolgáltatások áfáját 2017. január 1-jétől a jelenlegi 27 százalékról 18 százalékra csökkenti, 2018-tól pedig a digitális szolgáltatások áfája várhatóan 5 százalékra csökken.”

A rendezvényen felszólalt Soltész Attila, az INFOTÉR Egyesület elnöke, valamint Koleszár Péter, az MKIK vezető IKT tanácsadója is. A Széchenyi 2020 Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Programja keretében megvalósuló GINOP – 3.2.1 számú projekt azért jött létre, hogy segítse a hazai mikro-, kis- és középvállalkozások digitalizációját. A magyar kkv-k ugyanis egyelőre csak korlátozottan használják a korszerű informatikai megoldásokat, sőt a vezetőknek, döntéshozóknak gyakran hiányosak az ismereteik az infokommunikációs technológiák vállalati felhasználásának lehetőségeiről. Ezt a hiányosságot hivatott pótolni a kormány és az MKIK együttműködésével létrejött Modern Vállalkozások Programja – Vállalkozz digitálisan! program, ami a vidéki vállalkozások számára nyújt segítséget. A jövő év nyaráig tartó projektben országszerte – Közép-Magyarország kivételével – 3000 kkv-t kívánnak elérni.

Kara Ákos, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium infokommunikációért és fogyasztóvédelemért felelős államtitkára elmondta: „A kormány számára az egyik legfontosabb irányvonal a digitalizáció területén a vállalkozások fejlesztése, célunk, hogy minél hatékonyabban fel tudjuk őket készíteni a digitális gazdasággal kapcsolatos versenyre. A most induló program, amellyel a magyar kkv-k jelentős hányadát szeretnénk elérni, alapvetően infokommunikációs szolgáltatások igénybevételét segíti.”

A vállalkozásoknak 29 fős országos lefedettségű IKT tanácsadói hálózat segít eligazodni a digitális eszközök és szolgáltatások tengerében, akik amellett, hogy megvizsgálják a vállalkozás informatikai felkészültségét, segítenek az informatikai fejlesztési stratégia kidolgozásában, javaslatokat tesznek az optimális informatikai szolgáltatásokra, eszközökre és tájékoztatást adnak az elérhető pályázati forrásokról. A programban résztvevő cégek a részvételt követően a „Digitálisan Felkészült Vállalkozás” minősítést kapják meg.

A rendezvénysorozat 127 állomásból áll majd, és a helyi kereskedelmi és iparkamarák támogatásával valósul meg. A programban szakmai előadások, ingyenes elektronikus tudástár, szállítói partnerhálózat elérése szerepelnek, amelyet hatékony kommunikációs és médiakampány segít majd.

A GINOP projekt konzorciumban jött létre a MKIK koordinálásával, az INFOTÉR és a KIFÜ közreműködésével. A projektről bővebb információ a www.vallalkozzdigitalisan.hu honlapon, és a hozzá kapcsolódó Facebook oldalon található.

Forrás: KIFÜ
Fotó: KIFÜ