szomaliai-ferfi-okostelefonnal

Tegnap ünnepeltük az internet világnapját, melyről 2002-ben emlékeztek meg legelőször. A jeles nap apropóján nézzük meg, hogyan is áll a világ az internettel? 

Világszerte 4,1 milliárd embernek még nincs internet-hozzáférése, pedig részvételük 6,7 ezer milliárd dollárral növelné a globális gazdasági teljesítményt. Ez derült ki a Strategy&, a PwC hálózatához tartozó tanácsadó cég új tanulmányából. A 120 országot vizsgáló dolgozat megállapította: az internethasználat teljes globális elterjedése a következő öt évben több mint 4 milliárd embernek jelentene társadalmi és gazdasági felemelkedést, a tartalomszolgáltatóknak, illetve a távközlési szolgáltatóknak pedig további 200 milliárd, valamint 400 milliárd dolláros piacot.

Az előrehaladás üteme azonban lassú, a megfelelő lefedettség elérése költséges, a meglévő infrastruktúra sebessége és kapacitása korlátozott, ezért esetenként teljesen új infrastruktúrát kell létrehozni a tanulmány szerint. Közölték, a lakossági internetszolgáltatás árát közel 70 százalékkal kellene csökkenteni annak érdekében, hogy az internet a világ lakosságának 80 százaléka számára megfizethető legyen. Az összegzés szerint a digitális forradalom ellenére – jellemzően a fejlődő országokban – lassult az új internet-előfizetők számának növekedése, 2013 óta egyszámjegyű a növekedés mértéke.

A tanulmány készítői az internetfelhasználói kör bővítése érdekében javasolják többek között a jelenlegi 2G helyett 3G vagy 4GLTE hálózatok kiépítését, aminek köszönhetően a fejlődő piacokon az adatforgalmazás árából 60-70 százalékos megtakarítás lenne elérhető. A mobilhálózatok üzemeltetői számára nyereségessé válna a mobilinternet-szolgáltatás nyújtása, és több mint két milliárd ember juthatna internet-hozzáféréshez – olvasható az elemzésben.

Forrás: hirado.hu
Fotó: Reuters//Feisal Omar