Júlus elejétől a Nemzeti Adó- és Vámhivatal megyei és fővárosi igazgatóságain is lehet regisztrálni a Rendelkezési Nyilvántartásba, amelynek segítségével jelenleg is több mint 90 közigazgatási ügytípus elintézésére adhatóak elektronikus meghatalmazások, méghozzá tanúk és papírok nélkül.
Folyamatosan bővülnek a magyar állampolgárok elektronikus ügyintézési lehetőségei; legutóbb a Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatala (KEKKH) által kifejlesztett Rendelkezési Nyilvántartással kapcsolatban jelentek meg újdonságok. Ez sok mindenkinek jó hír lehet, a szolgáltatásnak köszönhetően ugyanis tanúk és papíralapú formanyomtatványok nélkül készíthetőek meghatalmazások a kekkh.gov.hu/rendelkezes oldalon, telefonos azonosító birtokában az ingyenesen hívható 1818-as Kormányzati Ügyfélvonalon, valamint az okmányirodai- és kormányablak-ügyfélszolgálatokon is.
A Rendelkezési Nyilvántartásra eddig az okmányirodák és kormányablakok személyes ügyfélszolgálatain, illetve ügyfélkapus vagy telefonos azonosító segítségével online lehetett regisztrálni; július elejétől mindez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal 19 megyei és 5 fővárosi igazgatóságán is megtehető. Itt ráadásul Ügyfélkapu-azonosító igénylésére is mód van, így egy egyszeri személyes megjelenést követően több mint 90 hivatali ügy elintézésére adhatunk akár az interneten is meghatalmazásokat családtagjainknak, barátainknak, vagy éppen kollégáinknak. A Rendelkezési Nyilvántartás előnyeit ráadásul már több mint 400 ezer egyéni vállalkozó is élvezheti: már 7 vállalkozással kapcsolatos ügytípusban, többek közt a tevékenység megkezdésének bejelentése esetén is készíthetőek maghatalmazások. Továbbá rendelkezéseket lekérdező szervként csatlakozott a Rendelkezési Nyilvántartáshoz a Magyar Kereskedelmi és Engedélyezési Hivatal (MKEH) is.
„Fontos lépés a NAV csatlakozása a Rendelkezési Nyilvántartáshoz, az egyes hivatalok közti együttműködés ugyanis elengedhetetlen egy korszerű, a digitalizációban rejlő lehetőségeket kihasználó, az állampolgárok életét jelentősen megkönnyítő közigazgatás megteremtéséhez” – hangzott el a KEKKH sajtó-háttérbeszélgetésén.
Forrás: Infotér