53790_copy_3_magyar_innovacio_nagydij_2017

Átadták a 2016. évi Magyar Innovációs Nagydíj pályázat elismeréseit szerdán az Országgyűlés épületében. Köszöntőjében Kövér László, az Országgyűlés elnöke kiemelte: az elmúlt negyedszázad tapasztalata és tanulsága, hogy minél erősebb szövetségre lép egymással a megújulás és a maradandóság, annál biztatóbb és biztosabb a magyar jövő. A házelnök elmondta, hogy szakértők szerint az európai gazdasági növekedés mintegy kétharmada műszaki innováción alapul, és ennek kellene iránymutatónak lennie a magyar gazdaság számára is.

Az Innovációs nagydíjat a 77 Elektronika Műszeripari Kft. kapta a gyógyászatban használt félautomata vizelet üledék analizátor termékcsalád kifejlesztéséért és forgalmazásáért.

Kövér László hangsúlyozta, a magyar kormány elkötelezte magát arra, hogy a kutatás-fejlesztésre, innovációra fordított támogatásokat évről évre növeli, aránya a nemzeti össztermékben az idén elérheti a 1,5 százalékot, ami mintegy 500 milliárd forintot jelent.

Kötelezte magát a kormány arra is, hogy az oktatási rendszer fejlesztésében figyelembe veszi a rugalmas alkalmazkodás, az örökös megújulás, az innováció követelményeit – mondta Kövér László.

Az ünnepségen Pálinkás József, a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal elnöke, a bíráló bizottság elnöke elmondta, hogy értékes újdonságokból választották ki az okos, gazdasági hasznot hozó innováció megvalósításáért a díjazottakat.

Az innovációs hivatal elnöke kiemelte, hogy az innovációnak adott támogatás befektetés, az innovációs forrásokat pedig a lehető leghatékonyabban kell felhasználni a gazdasági növekedést segítve.

A pályázatot szervező Magyar Innovációs Alapítvány elnöke, Závodszky Péter szerint a beadott pályázatok mutatják, hogy Magyarországon lehet versenyképes, jelentős hasznot hozó innovációt alkotni.

A Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) 2016. évi Ipari Innovációs Díjában az Innomed Medical Zrt. részesült a digitális tomoszintézis elvén működő alacsony röntgendózisú rétegfelvételi radiológiai képalkotó eszköz kifejlesztéséért és forgalmazásáért.

Az NGM 2016. évi Informatikai Innovációs Díját vette át a Starschema Kft. a Big Data Management szolgáltatásért.

A Földművelésügyi Minisztérium (FM) 2016. évi Agrár Innovációs Díját a MAD WINE Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. kapta a MÁD brand, a világ új íze innovációért.

A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) 2016. évi Fejlesztési Innovációs Díjában az MVM Paksi Atomerőmű Zrt. részesült
a 15 hónapos üzemeltetési ciklus bevezetése a Paksi Atomerőműben innovációért.

A Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala 2016. évi Innovációs Díjat vette át a Kompozitor Műanyagipari Fejlesztő Kft. képviselője a FuranFlex, nagy hő- és korrózióállóságú flexibilis műanyag béléscső rendszer kifejlesztéséért és forgalmazásáért.

A Magyar Innovációs Szövetség 2016. évi Startup Innovációs Díjában az AImotive Informatikai Kft. részesült az önvezető autózást segítő AImotive aiDrive kifejlesztéséért.

A bírálóbizottság kiemelt elismerésben részesített 5 innovációs teljesítményt.

A szervezők tájékoztatása szerint a 2016. évi Magyar Innovációs Nagydíj pályázatra 2017. február 15-éig 38 pályázatot adtak be, ebből a bíráló bizottság 33 pályaművet minősített 2016-ban megvalósult, eredményes és sikeres innovációnak.

A bíráló bizottság az értékelésnél az innovációval 2016-ban elért többleteredményt, az egyéb műszaki és gazdasági előnyt, az eredetiséget, újszerűséget, társadalmi hasznosságot mérlegelte.

A Magyar Innovációs Nagydíjat a Magyar Innovációs Szövetség alapította az 1991. évi közgyűlésén az előző évben megvalósult legnagyobb jelentőségű és nagy hasznot hozó innováció elismerésére. A díjakat azok a Magyarországon bejegyzett vállalkozások kaphatják, amelyek innovációs teljesítménnyel jelentős üzleti hasznot értek el.

A pályázatot a szövetség által létrehozott Magyar Innovációs Alapítvány első ízben 1993-ban hirdette meg, azóta évente szervezik a pályázatot.

Forrás: infoter.eu

2017. március 30. 15:15 | Magyar sikerek, Összes cikk, Vezető cikk