art_3d_print_bitport

gyan a három dimenziós nyomtatás széles körű elterjedésére még jó pár évet várni kell, a piac már most is igen tekintélyes növekedést produkál. A technológiai fejlődésével nem csak olyan ipari áttöréseknek lehetünk tanúi, mint például a kontaklencsére nyomtatható kijelző, de egyre több olyan ötlet is felbukkan, ami egy átlagfelhasználó számára is közvetlen elérhető valóság lehet.

Egy ilyen kezdeményezés indult el most Bulgáriából, ahol két ottani múzeum szó szerint áruba bocsátotta gyűjteményét. Pontosabban azok 3D-s digitális leképezését.

Eladó az antik világ!

A várnai és a perniki múzem együttműködést kötött a szintén bolgár gyökerű Threeding elnevezésű startuppal, melynek keretében a cég elkészítette a kollekcióban található műtárgyak 3D-s nyomtatásra is alkalmas digitális állományát. Ezeket a szkennelt fájlokat pedig – sok más tárgy mellett – bárki letöltheti a vállalkozás online boltjában. A múzeumok az eladásokból részesedést kapnak, de az elkészült 3D-s modelleket is szabadon felhasználhatják például ismeretterjesztési, reklámozási céllal.

Az antik szobroktól a középkori orthodox ikonokon át a római kori sírkövekig terjedő kínálatból 10-30 euró közötti összegek fejében kaphatunk egy fájlt, amelyből már könnyen lehet kézzelfogható másolatot készíteni akár egy otthoni 3D-s nyomtató segítségével. Mivel túlnyomórészt kulturális örökség részét képezik a tárgyak, ezért a nyomtatott replikának legalább 10 százalékkal kisebbnek vagy nagyobbnak kell lennie az eredetihez képest.

Úttörő szakaszban

A tavaly alapított Threeding kínálatát böngészve egyelőre nem úgy tűnik, hogy holnap már az ilyen együttműködések fogják eltartani a múzeumokat. Eladási darabszámot ugyan nem közölnek az egyes cikkekről, de mivel az oldallátogatási számok sem igen haladják meg a néhány százas nagyságrendet. Így egyelőre ez a típusú értékesítés még amolyan korai tapogatózásnak tekinthető, de ha valóban elszaporodnak az otthoni 3D-s nyomtatók, akkor előnyben lehet az a cég, amelyik már most elkezdi kiépíteni hídfőállását.

Ugyanakkor azt sem lehet mondani, hogy a bolgárok lennének az első úttörők, hiszen van már példa arra, hogy egy múzeum közkinccsé teszi gyűjteménye 3D-s változatát. Az angliai Lincolnban található The Collection például több tucat műtárgyát digitalizálta és tette elérhetővé. Ráadásul az itteni alkotások teljesen ingyen letölthetők.

Forrás:Bitport

Fotó: Bitport

2014. december 9. 10:20 | eKultúra, Kezdő