DSC_0415

„Nagyon büszke az egész család arra, hogy a mama nekiállt tanulni!” – mesélte Horváth Gyuláné, aki aktív résztvevője volt a szolnoki Verseghy Ferenc Könyvtár és Közművelődési Intézmény által szervezett legutóbbi informatikai tanfolyamnak.

A könyvtárban folyamatosan zajlanak a hasonló foglalkozások, a jelentkezők zöme pedig általában a nyugdíjasok köréből kerül ki. Az egyes „képzések” résztvevői 5 nap alatt, összesen 20 órában tanulhatják meg a legfontosabb lépéseket a számítógép felépítésétől az internet használatáig. A foglalkozások során a szervezők figyelembe veszik a résztvevők igényeit és kitűzött céljait, illetve azt, hogy különböző életkorúak és előképzettségűek lehetnek.

Látogatásunk idején a csoport már az internetes levelezéssel ismerkedett, és már mindenki megtanulta például, hogy ki találta fel a számítógépet, vagy azt, hogy milyen billentyűk vannak a klaviatúrán.  Az alapvető ismereteken túl a szervezők kiemelt figyelmet fordítanak a tanfolyamok során az elektronikus ügyintézésre, mivel fontos, hogy az időseknek is tudomása legyen az internet nyújtotta lehetőségekről.

Az érdeklődők zömmel a helyi televízióból, illetve ismerősöktől hallottak a nagyszerű lehetőségről. Többen már hónapokkal korábban jelentkeztek, de a tanfolyam olyan népszerűnek bizonyult, hogy csak most, várólistáról jutottak be a „képzésre”. A 20 órás tanfolyamért cserébe mindössze 1000 forint regisztrációs díjat szükséges befizetni, így szinte ingyen tanulhatnak a résztvevők.

A csoportban akadt olyan tanuló is, akinek ugyan nincs otthon számítógépe, de ennek ellenére fontosnak tartja, hogy eligazodjon a digitális világban, a számára fontos dolgokat pedig a könyvtárban működő eMagyarország Ponton bármikor megnézheti.

Horváth Gyuláné elsősorban azért jelentkezett a „képzésre”, mert nagyon zavarta, hogy az egész családban mindenki használja már a számítógépet és az internetet, és ő is szeretett volna csatlakozni az internethasználók táborához.  Most, hogy már tud e-mailt küldeni és a közösségi oldalakat is magabiztosan használja, rátalált a világban szétszóródott kedves barátokra és rokonokra, szinte bárkivel fel tudja venni a kapcsolatot. Büszkén mesélte, hogy férje segítségével már skype-olt is az Amerikában élő barátnőjével, az unokákkal pedig csetelni szokott.

 „Meg kell tanulni a gépet kezelni, mert a nyugdíjas életünket feldobja, és örömet okoz az, hogy tudom használni.  Amennyire féltem tőle az elején, olyan boldog vagyok most, hogy már tudom használni!”

Forrás: eMagyaroszág Centrum

2016. április 8. 14:50 | Digitális írástudás, eBefogadás, Haladó, Kezdő