40330_copy_3_gepeles

A múlt évben 13,2 százalékos növekedéssel, 499 millió forintra emelkedett a K&H Biztosítónál az utasbiztosításból származó díjbevétel, ennek közel fele online kötésből származott – közölte a biztosító az MTI-vel. Az online kötések 70 százalékát a biztosító saját honlapján indítják az ügyfelek, a maradék hányad az internetes alkuszok részesedése.

A biztosító által bemutatott arány azért érdemel figyelmet, mivel az utasok általában valamelyik online alkusz portálján kalkulálják ki a díjat és a hozzá kapcsolódó szolgáltatás minőségét, és onnan nyomban elindítható a biztosítás megkötése is.

A K&H Biztosító adatai szerint az online kötést leginkább a 30 és 35 év közötti nők favorizálják. Az interneten biztosítást kötők az utazás előtt általában 3-5 nappal már megkötik a szerződést.

Horváth Péter, a Magyar Biztosítók Szövetsége (Mabisz) utasbiztosítási tagozatának elnöke tájékoztatása szerint a biztosítások egynegyedét kötik Magyarországon interneten keresztül, de hogy ebből mennyi jut az utasbiztosításokra, az nem ismert. Az viszont biztos, hogy az online piacot a kötelező gépjármű felelősségbiztosítás (kgfb) uralja.

A teljes magyar utazási biztosítási piac tavaly 2,5 százalékkal, 10,39 milliárd forintra bővült a Mabisz adatai szerint.

A Házi Gyermekorvosok Egyesülete az MTI-hez eljuttatott közleményében a nyaralási szezonra tekintettel a gyerekeket veszélyeztető, gyomor és emésztőrendszeri panaszokkal járó, rota vírusra hívja fel a figyelmet. Ennek gyógyítása általában 4-5 napos kórházi kezeléssel történik, ami biztosítás nélkül költséges külföldön.

Az Európai Egészségbiztosítási Kártya (EEK) és az utasbiztosítás elégséges védelmet nyújt a külföldi nyaralás során felmerülő orvosi problémákra, de az előbbinél kalkulálni kell az önrésszel, illetve a kezelés költségének a megelőlegezésével.

Például Belgiumban, Luxemburgban, Franciaországban és egyes kezeléstípusok esetében Finnországban is, az EEK-kártyára igénybe vett kezelések teljes költségét a betegnek kell megelőlegeznie és a tagállam biztosítója utólag téríti ezeket vissza. A magyar turisták által rendkívül kedvelt Horvátországban is elfogadják az EEK-kártyát, de a nem életmentő orvosi beavatkozások esetében itt is önrészt kell fizetni – áll a Házi Gyermekorvosok Egyesülete közleményében.

Forrás: Infotér
Fotó: Infotér

2015. június 22. 12:03 | eÜgyintézés