A magyar közoktatás botrányosan teljesített a legutóbbi PISA-felmérésen, ami nem kis részben a digitális készségek teljes hiányának köszönhető.
A magyar közoktatás egyáltalán nincs felkészülve a 21. század kihívásaira, a munkahelyek semmit nem kapnak abból, amit várnak, a diákok ma már többet fejlődnek otthon, mint az iskolában, a pedagógusok pedig akkor sem tudnak mihez nyúlni, ha fejlesztenék tudásukat. A szektorban már ma is 20 ezer betöltetlen munkahely van, ezért az Informatikai, Távközlési és Elektronikai Vállalkozások Szövetsége kiáltványt fogalmazott meg: 100 megabitet, kötelező programozás- és gépírásoktatás minden iskolába. Pénz még nincs, de ha lemaradunk, kimaradunk.
Ön szülő, vagy az lesz? Akkor vegyen egy nagy levegőt, és készüljön fel rá, hogy a gyereke digitális analfabétaként jön majd ki a magyar közoktatásból: sem az általános, sem a középiskolákban nem adottak a feltételek, és nincs meg a megfelelő szemlélet ahhoz, hogy a 21. század kihívásaira készítsék fel a tanulókat. Folyékony marketingbullshitnek tűnhet ez a szöveg, de kőkemény adatok támasztják alá, hogy aki lemarad, kimarad: pár éven belül már nem lesz munkahely, ahová nem kellenek digitális készségek, a legjobb helyeken pedig már ma is alap, hogy a munkaerő készségszinten értsen az informatikához. Ami nem azt jelenti, hogy ötös volt informatikából, bármit meg tud formázni Wordben, sőt még órarendet is rajzol Paintben.
Hanem hogy szinte bármilyen modern interfészt lekezel, képes megoldani a napi problémáit digitális eszközökkel. Pont ebben a magyar közoktatás egyelőre sehol nincs, ahogy ez szépen kiderül a PISA-felmérésből is, főleg, ha a digitális írástudást vizsgáljuk. A PISA-feladatok ugyanis a mindennapi tudásra koncentrálnak, a feladatok arról szólnak,
- hogyan kell üzemeltetni egy robotporszívót (a magyar gyerekek többsége ilyet egyelőre csak az üzletekben látott);
- hogy lehet megtalálni egy számot az MP3-lejátszón;
- hogyan kell vonatjegyet venni az interneten;
- és hogy kell megfelelő hőfokra állítani egy digitális klímát.
Nem nagy vaszisztdasz, gondolhatnánk, mivel sokan ma már ezek között az eszközök között élnek, valójában azonban a használatukhoz szükséges készségeket ugyanúgy tanultuk, mint bármi mást, senki nem születik a klíma használati utasításával a fejében.
Feladat a 2012-es PISA-tesztből
De hát miért, amikor ma mindenki tablettel meg okostelefonnal mászkál, és még infóórák is vannak?
A látszat néha csal, most biztosan: Lannert Judit közgazdász és szociálpolitikus az Informatikai, Távközlési és Elektronikai Vállalkozások Szövetsége (IVSZ) kérésére elemezte a PISA-adatokat, és kapott néhány megdöbbentő eredményt. Kiderült, hogy az iskolai számítógép-használat nem fejleszti a digitális készségeket, az otthoni viszont igen.
Sőt, az iskolai számítógépezés nemhogy nem fejleszti, egyenesen negatív hatása van a tanulókra. Az informatikaórák tananyaga elavult, a kilencvenes évek kihívásaira készít fel, néha szó szerint a kilencvenes évek válaszaival, grafikáival. Ma már nem tudnak ezzel mit kezdeni a gyerekek. Ezenkívül az okos eszközök a legtöbb intézményben tiltottak, ahelyett, hogy kihasználnák a modern eszközöket (és biztosítanának azoknak, akiknek nincs rá pénzük).
Viszont az is egyértelműen kijött, hogy az otthonra adott, internetes információkeresést követelő házik javítják a készségeket, javul a digitális szövegértés – persze nem feneketlen kútról beszélünk, a túl sokat gépezőknél már nem egyenes következmény a még jobb digitális készség, legjobban a mértékkel internetezők járnak.
A mai magyar közoktatás az előző század kellemetlen maradványa
Az viszont nem állapot, hogy van egy intézményünk, az úgynevezett iskola, amit elvileg azért tart a társadalom, hogy fiatal tagjait felkészítse az életre, munkavállalásra, de erre már képtelen, mivel a digitális tudás szinte mindenhova kell már a munkahelyeken, az oktatás viszont lemaradt a forradalom mögött, ezért a tanulóknak más nem hivatalos utakon kell megszerezniük a szükséges tudást (erre van is több remek kezdeményezés, például a Skool vagy a Logiscool, ezeknek a programoknak az elérése azonban jobb esetben is csak pár ezer fő, nem jelentenek rendszerszintű megoldást).
Az IVSZ ezért megfogalmazott egy kiáltványt „Az iskolai digitális oktatás megújítási terve” címmel, amelyben leírnak pár elvi és néhány konkrét lépést, amikkel az iskoláknak visszaadható az első számú szerep a köznevelésben. A lényeg nem az, hogy mindenkiből informatikust csináljanak, hanem hogy a modern infokommunikációs eszközök használata bekerüljön az oktatásba, és aki informatikai pályára menne, az is valós képet és lehetőségeket kapjon.
A tanulók digitális szövegértésének hiánya mellett probléma, hogy
- a digitális eszközök elavultak (rosszabb a helyzet, mint 2007-ben volt): amíg perceket kell arra várni, hogy egyáltalán elkezdhessenek dolgozni, és utána is csigalassúsággal megy a dolog, a tanárnak és a diáknak is csak kín az egész;
- alacsony a sávszélesség is az iskolákban, ha felállt a gép, további perceket kell várni;
- de ha ezen túl vagyunk, akkor sincs elég digitális tananyag és támogató környezet;
- meg ehhez elég rendszergazda és folyamatos karbantartás;
- az egész problémahalmazt pedig szépen keretezi, hogy a pedagógusokat sem készíti fel senki a digitális kihívásokra.
Az IVSZ szerint ezért muszáj lesz
- feltolni az iskolákban a sávszélességet (100 megabitet jelölnek ki, mert ehhez már technológiai váltás kell (be kell hozni az optikai kábelt, ami aztán sokkal könnyebben fejleszthető). Összehasonlításul: a kormány közeljövőben elérendő célja 30 megabit).
- az eszközök átlagéletkorát három évre letornászni (most a legtöbb gép legalább hatéves);
- a programozást is kötelezővé tenni (a briteknél már így van, szívnak is vele, a pedagógusok még ott sem felkészültek erre), növelni kellene az informatikaórák számát (2012-ben csökkentették);
- minden tanórán használni a digitális technológiákat, ezért minden pedagógus kapjon saját laptopot.Az IVSZ emellett 2018-ig megvalósítható, gyakorlatiasabb dolgokat is kijelölt, szeretnék, ha
- minden évben továbbképeznék a pedagógusokat a legújabb infokommunikációs trendekből, eszközökből, lehetőségekből;
- bevezetnék a kötelező gépírást;
- és a kötelező digitális tehetséggondozást (bármit is jelentsen ez);
- minden élethelyzetben támogatnák a diákok tanulását (ne csak az iskolában érje el az anyagokat);
- a digitális tananyagok áfáját pedig 5 százalékra kell csökkenteni (27 százalék az e-könyvekadója, míg a papíralapú könyveké csupán 5).
A pontokon végigfutva az is látszik, miért kell teljes szemléletváltás az egész megvalósításához: mindehhez pénz kell, nem is kevés, ami az IVSZ szerint nem annyira nagy gond, hiszen a tanulókba fektetett összeg hamar megtérül, a döntéshozók azonban szeretnek előre számolni a pénzügyekkel – talán emiatt is lehet, hogy a kiáltványra egyelőre az Emmi és az NGM államtitkárai is „óvatos, de pozitív választ adtak”.
Fotó: Vajda János
