103665.1160x480

Persze nem vagyok mindig, minden esetben felhőtlenül boldog tőle, amikor telefonon, táblagépen vagy számítógépen lógnak. De be kell látnom, hogy számos előnye is van.

1. Sokat fejlődik a nyelvtudásuk
Az egyik fiam egyszer azért kapott jutalmat angolórán, mert ő tudta a legtöbb olyan étel nevét, amit az iskolában még nem tanultak. A másikról a nyári kirándulásokon derült ki, hogy meglepően sok kőzet nevét tudja angolul. (Soha nem gondoltam volna, hogy a Minecraft ilyen hasznos…) A harmadik meglepően sok szófordulatot ismer, amit szintén nem az angolkönyvből szed össze – hanem a kedvenc tinisorozatainak azokból a részeiből, amiket a Youtube-on néz meg angol nyelven.

2. Bővül a baráti körük
Időnként „tímelnek”, azaz összetartanak valakivel a mindenki mindenki ellen játékokban, és ez nem mindig merül ki abban, hogy együtt lövöldöznek valamire-valakire. A nagyfiam sokat csetel is a játszótársaival: például volt már kanadai haverja, akivel néha skype-on is beszéltek, a múltkor pedig két cseh kissráccal akadt össze, akik még nem tanulnak angolul. Ezért a fiam próbál csehül beszélgetni velük: eleinte a Google fordító segítségével, aztán odaadtam neki a cseh szótáramat, amit még akkor kaptam tinikoromban, amikor a nyári táborban megismert cseh lányokkal leveleztem.

3. Engem is kiokosítanak
Néha a gyerekeim segítségével a telefonom addig (előlem) rejtett képességeit ismerem meg. Vagy jó kis alkalmazásokra hívják fel a figyelmem. De akadtak olyan játékok is, amiket ők töltöttek le a családi táblagépre, és végül én többet játszottam velük, mint ők. Így aztán tökéletesen értem azt is, miért nem hallják meg, amikor a kütyük mellől próbálom elszólítani őket.

4. Képben vagyok
A múltkor az angol Independent napilap valami ilyesmit írt egy facebook bejegyzésében: „A világ egyik leghíresebb embere, akit biztosan nem ismersz.” Már hogyne ismerném! Tőlük csak annyi újat tudtam meg, hogy PewDiePie idén többet keresett, mint Meryl Streep, Cameron Diaz vagy Anne Hathaway. Azt, hogy ő a világ egyik legnépszerűbb YouTubere, egyébként meg egy 25 éves srác, a gyerekeimtől tudom. És még sok minden mást is megtudok tőlük az internetes trendekről.

5. Kreatívabbá válnak
Nem csak passzív befogadók, ők maguk is „gyártanak” internetes tartalmakat, azaz néhány perces videókat például az első tavaszi rollerezésről, a családi nyaralásról, a nyári táborról, LEGO-készletekről vagy LEGO-figurákkal eljátszott jelentekről, és megosztják ezeket a saját YouTube csatornájukon. Nyilván nem törnek PewDiePie babérjaira (bár arra azért büszke vagyok, hogy a nagyfiam egyik videóját megemlítette a Twitteren az egyik menő magyar YouTuber, és ennek köszönhetően több mint ezer megtekintésnél tart), viszont rengeteg dolgot megtanulnak videókészítés közben: a lényeget meglátni, az elkészült anyagból válogatni, a szerzői jogokat megfelelően kezelni, más felhasználók ízlését kiismerni. Hogy a technikai részéről ne is beszéljünk. Én még csak el sem indítottam soha azt a programot a saját számítógépemen, amin ők a videókat készítik. Talán majd egyszer kipróbálom…

Forrás: Éva Magazin
Fotó: Europress