promocio

17. alkalommal kerül sor az Internet Fiestára a magyar könyvtárakban 2016. március 17. és 24. között, az Informatikai és Könyvtári Szövetség szervezésében, a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával.

Az idei Internet Fiesta célja, hogy a világhálón megtalálható online kulturális tartalmakat, közkincseket a könyvtárak megosszák az érdeklődőkkel, érdekes, informatív vagy játékos formában hívják fel a figyelmet a web nyújtotta lehetőségekre.

A programok során a könyvtárak bemutathatják gyűjteményeiket, elektronikus adatbázisaikat, e-könyvgyűjteményeiket, ismertethetik a nemzeti nagy projektek közül a Hungaricanát. Felhívhatják a figyelmet a helyi, megyei napilapok, folyóiratok digitális elérhetőségére. A magyar közös könyvtári katalógusok, teljes szövegű adatbázisok mellett a legfontosabb európai kezdeményezések áttekintésére is sor kerülhet – Project Gutenberg, Europeana, The European Library.

Szervezhetőek programok a múzeumi digitalizálás és virtuális kiállítások témakörében. A rendezvények bepillantást engedhetnek a levéltári digitalizálás eredményeibe is.

A könyvtárak ismertethetik a közösségi összefogásban megvalósuló, emlékezettel foglalkozó portálokat (Fortepan, Köztérkép). Külön hangsúlyt kaphatnak a közösségi finanszírozásban megvalósuló projektek, mint például a Budapest folyóirat digitalizálása.

Aprogramok témái:

  • E-könyvek, e-folyóiratok az interneten
  • Magyar Elektronikus Könyvtár, Digitális Irodalmi Akadémia
  • Europeana, The European Library, Project Gutenberg
  • Hungaricana
  • Múzeumok, virtuális kiállítások a neten
  • Közösségi fotógyűjtemények az interneten – Fortepan, Facebook
  • Közösségi összefogással épülő adatbázisok – Köztérkép, Kölcsönkérjük emlékeit
  • Internetes játékok, totók

Az Internet Fiesta honlapján az érdeklődők részletes információkat találnak. Innen lehet letölteni promóciós anyagokat, illetve itt regisztrálhatják a könyvtárak a helyi eseményeket, tölthetnek fel képeket, jelentkezhetnek a 2016. március 24-i zárókonferenciára.

Forrás: Internet Fiesta