Bár a videojáték valóban fejlesztheti a gyerekek bizonyos képességeit, itt is igaz a régi mondás: jóból is megárt a sok. Spanyol kutatók tették közzé a napokban új eredményeiket az Annals of Neurology folyóiratban, amelyek szerint egy bizonyos ideig kifejezetten előnyös a gyerekek számára, ha videojátékokkal játszanak, azonban ha túl sok ideig ülnek mellettük, az már épp ellenkező hatást vált ki.
A szakemberek elég nagy mintával dolgoztak: közel két és fél ezer 7 és 11 éves kor közötti gyerek heti videojáték-használatát vizsgálták. Azt találták, hogy heti egyórányi videojáték növelte a motorikus képességeket, javította az iskolában nyújtott teljesítményt, azonban semmiféle további előnyt nem éreztek azoknál, akik hetente két óránál többet játszottak. Mi több, minél hosszabb volt ez az idő, annál több magatartási probléma jelentkezett, többször kerültek konfliktusba társaikkal az ilyen gyerekek.Különösen erősek voltak a negatív hatások azoknál a gyerkőcöknél, akik hetente kilenc óránál is többet töltöttek videojátékok mellett. A videojáték önmagában sem jónak, sem rossznak nem mondható, a használati szint teszi ezzé vagy azzá – összegezte az eredményeket a kutatás igazgatója.
Forrás: HVG